Pesti Srácok

Munkahelyi bántalmazás gyanúja a Soros szervezetnél - Tényi István az Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatósághoz fordult

Munkahelyi bántalmazás gyanúja a Soros szervezetnél - Tényi István az Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatósághoz fordult

Az Open Democracy oldalán még január elején jelent meg egy hosszú angol nyelvű írás, amelyben az Amnesty International több magyarországi munkatársa is munkahelyi bántalmazásról számolt be. A közleményt, melyben rendszerszintű diszkriminációról és munkahelyi bántalmazásról számolnak be, négy volt munkavállaló: Mérő Vera, Nagyné Gere Zsófia, Zorigt Burtejin és dr. Szalóki Ágnes jegyzi. Többek közt azt állítják, hogy a fentiek miatt 2019 eleje és 2021 márciusa között öt női munkavállaló távozott a szervezetből. Tényi István az ügyben panasszal élt az Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatóságnál, azt kéri, hogy indítsanak vizsgálatot az ügyben és vizsgálják meg azt is, hogy az Amnestynek egyáltalán van-e elfogadott esélyegyenlőségi terve.

– írta cikkében az Amnesty International Hungary négy munkatársa.

Több konkrét esetet is említettek, amikor egyértelműen bántalmazást, zaklatást, diszkriminatív megkülönböztetést kellett elszenvednie a szervezetnél dolgozó nőknek.

PestiSracok facebook image

Említik például, hogy egy várandós kolléga szerződését deklaráltan a várandóssága miatt nem akarta a vezetőség meghosszabbítani, vagy azt, hogy miközben a rövidtávú szerződések miatt a kormány munkapiaci szabályait bírálták, ők maguk csak 1 éves szerződéseket kötöttek. Az egyik volt munkatárs esetében állítólag főnöke azt kifogásolta miért szoptat még, továbbá két évig tartó közös munkájuk során állítása szerint számtalanszor megalázta, verbálisan bántalmazta a főnöke.

Egy másik munkatárs rendszeres lelki terrorról, alaptalan számonkérésről valamint megalázó és szexista megjegyzésekről számolt be, méghozzá a kollégák előtt.

Cikkükben a panaszosok kitértek rá, hogy több esetben tettek jelzést az Amnesty International munkatársainak, a közvetlen feletteseknek, az elnökség tagjainak, és az elnöknek is, ám panaszaikkal érdemben nem foglalkoztak. A kért vizsgálatot nem folytatták le.

Az Amnesty International később a Telexnek nyilatkozva tagadott és cáfolt. Leszögezték, hogy a nemek közötti egyenlőség biztosítása és előmozdítása nemcsak egyik fő stratégiai céljuk, és legfontosabb alapértéke is.

- fogalmaztak.

Állították, hogy 2021 májusában négy korábbi munkavállaló panasszal élt, az elnökség először egy belső, majd egy független külső vizsgálatot indított. A belső vizsgálatban az elnökség három, a felügyelőbizottság egy tagja és az egyesület elnöke vett részt, a külső vizsgálatot két független szakértő, egy munkajogra és munkahelyi zaklatásokra specializálódott jogász-kutató és egy pszichiáter szakorvos, EMDR terapeuta és HR szakértő végezte. A szakértők minden próbálkozása ellenére a panaszosok nem vettek részt a vizsgálatban, mert megkérdőjelezték a szakértők egyikének függetlenségét. Végül egyik vizsgálat sem talált semmilyen bizonyítékot arra, hogy a panaszban foglaltak megalapozottak lettek volna.

Tényi István most levélben fordult az Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatósághoz. Idézte a korábban témában megjelent cikkeket és jogi véleményként kifejtette, hogy zaklatás és hátrányos bánásmód is megvalósulhatott a leírt esetek alapján.

Tényi szerint az egyenlő bánásmód követelményéről szóló törvény részletesen meghatározza a törvény hatálya alá eső jogsértéseket, amelyekre az Amnesty volt munkatársainak panasza is utal. Tényi szerint a az egyenlő bánásmód követelményéről szóló törvény értelmében kérelem alapján, de hivatalból is vizsgálatot kell folytatnia az Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatóságnak az ügyben. Ehhez a kérelmet, most személyesen Tényi István küldte el.

-írja panaszában Tényi.

Vezető kép: Szigetváry Zsolt/MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.