panasz
Donald Tusk nem nyugszik: most panaszokkal próbál gátat szabni Nawrocki elnökségének
Bár a konzervatív és a PiS által támogatott Karol Nawrocki nyerte a lengyel elnökválasztást, azonban a Donald Tusk vezette kormánykoalíció ebbe csak igen nehezen képes belenyugodni. A lengyel Legfelsőbb Bírósághoz több panasz érkezett a választások óta, amelyek mielőbbi alapos kivizsgálást követelik Tuskék, akiknek liberális jelöltje - közel 400 ezer voks híján - alulmaradt Nawrockival szemben.A TASZ alkotmányjogi panaszt tett a szuverenitásvédemi törvény több rendelete ellen, de az Alkotmánybíróság elutasította
Ma mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy nincs igaza a Transparency International Magyarországnak, hiába tettek alkotmányjogi panaszt a szuverenitásvédelmi törvény egyes rendelkezései ellen. Ezzel a lépéssel pedig beelőzték az Európai Unió Bíróságát, amelyhez még októberben fordult az Európai Bizottság a magyar jogszabály kapcsán elrendelt kötelezettségszegési eljárás keretében.Munkahelyi bántalmazás gyanúja a Soros szervezetnél - Tényi István az Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatósághoz fordult
Az Open Democracy oldalán még január elején jelent meg egy hosszú angol nyelvű írás, amelyben az Amnesty International több magyarországi munkatársa is munkahelyi bántalmazásról számolt be. A közleményt, melyben rendszerszintű diszkriminációról és munkahelyi bántalmazásról számolnak be, négy volt munkavállaló: Mérő Vera, Nagyné Gere Zsófia, Zorigt Burtejin és dr. Szalóki Ágnes jegyzi. Többek közt azt állítják, hogy a fentiek miatt 2019 eleje és 2021 márciusa között öt női munkavállaló távozott a szervezetből. Tényi István az ügyben panasszal élt az Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatóságnál, azt kéri, hogy indítsanak vizsgálatot az ügyben és vizsgálják meg azt is, hogy az Amnestynek egyáltalán van-e elfogadott esélyegyenlőségi terve.Panasszal élt gyanúsítása ellen a rendőrökre támadó férfi
Nem tett vallomást, de panasszal élt gyanúsítása ellen az a férfi, aki csütörtök este késsel támadt intézkedő rendőrökre Újbudán – közölte Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője pénteken az MTI-vel.A Momentum szerint reklámetikai szabályokat sért a kormány a legújabb hirdetésével
Bombaként ábrázolja a kormány az Oroszország ellen bevezetett uniós szankciókat egy, az új nemzeti konzultációt reklámozó fotón. A Momentum elnöke és frakcióvezetője, Gelencsér Ferenc szerint ez ízléstelen és hazug, ezért a Magyar Reklámszövetséghez fordult.Betiltották a reggeli harangszót Balatonberényben, de a kakasokat nem tudják leállítani
A templomi harang Balatonberényben eddig minden reggel öt órakor jelezte a helyieknek, hogy ideje felkelni. Azonban sok nyaraló ezen felháborodott, hiszen pihenni jöttek, és nem a harangozást hallgatni. Ez áll a petíciójukban is, amit a polgármesternek adtak át. Ebben azt kérték, hogy a hajnali hangzavart haladéktalanul szüntessék be. A helyiek viszont megdöbbentek ezen a kérésen – számol be az ATV riportja.A lengyelek és a magyarok is megtámadják az Európai Bíróságon a jogállamisági mechanizmust
Lengyelország csütörtökön panaszt nyújtott be az Európai Unió Bíróságánál az uniós költségvetéshez kötődő jogállamisági feltételrendszer miatt – közölte Piotr Müller lengyel kormányszóvivő. Hangsúlyozta, hogy az uniós állam- és kormányfők tavaly decemberi csúcsértekezletén elfogadott feltételrendszer nem támaszkodik az Európai Unió (EU) alapszerződéseire, sérti a tagállamok hatáskörét és az uniós jogot.Elutasították Strasbourgban a Jobbik ÁSZ- bírság miatti panaszát (frissítve!)
Mintegy 660 millió forintra büntette még 2018-ban az Állami Számvevőszék a Jobbikot - írta az atv.hu, hozzátéve: a Jobbik ezután a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához szaladt, ahonnan két év után most kapták meg a végzést: elutasították a párt panaszát, arra hivatkozva, hogy a Jobbik nem használt ki minden jogorvoslati lehetőséget Magyarországon. A nyolc soros határozatban azt is kimondják, hogy fellebbezésnek helye nincs- számolt be az ügy fejleményeiről az ATV. A Számvevőszék a PestiSrácok.hu-val viszont azt közölte: nem szabott ki büntetést, bírságot a Jobbikra. Az ÁSZ kiemelte azt is: a törvényben meghatározott jogkövetkezmény a Jobbik törvénysértő gazdálkodásának következménye volt, a jogállami normáknak megfelelően. Ezt az illetékes magyarországi bíróság határozata is kimondta, ami megerősítette, hogy az ÁSZ nem hatóság, így nem is szabott ki bírságot.Ajánljuk még