Pesti Srácok

Romániában szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel a határ menti folyókon

Romániában szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel a határ menti folyókon

Szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel több romániai folyón a román–magyar határ mentén, hogy megakadályozzák az úszó hulladék átjutását Magyarországra.

A hidrotechnikai berendezéseket Bihar megye határ menti térségében szerelik fel a Berettyó, a Sebes-Körös és a Fekete-Körös egy-egy szakaszán – mondta el szerdán az Agerpresnek Pásztor Sándor, a megye vízügyi igazgatóságának vezetője. Az igazgató szerint a vízügyi hatóság 650 ezer eurós nemzetközi finanszírozást szerzett e célra, az úszó hulladék összegyűjtésére alkalmas berendezéseket 2024 decemberéig kell felszerelni. Már Nagyvárad fölött is alkalmaznak hasonlót, amely nagy mennyiségű hulladékot gyűjt össze – mondta. Az újabb berendezések a part közelébe irányítják a folyón úszó hulladékot, amit utána kotrógéppel emelnek ki. Pásztor Sándor rámutatott: a vízügyi igazgatóságnak nem a szemét összegyűjtése a feladata, de próbálják orvosolni az emberek iskolázatlansága miatti helyzetet, és megakadályozni, hogy a szemét átjusson Magyarországra – hangsúlyozta. Elmondta, hogy a Szamoson és a Tiszán nagyobb a baj; előbbi Beszterce és Kolozsvár környékéről, utóbbi Ukrajnából is szállítja a szemetet. A Körösök vízgyűjtő medencéjének bihari szakaszát gyakrabban tisztítják, és kormánytámogatással az Éren és a Berettyón is újabb hidrotechnikai berendezéseket terveznek felszerelni.

Romániában évek óta súlyos környezetszennyezést okoz, hogy több tonnányi műanyag palack és faanyag kerül a folyókba, amelynek egy része átjut Magyarországra.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kiss Gábor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.