Pesti Srácok

Sikeresen startolt az első magyar szuperszonikus rakéta, amit a BME diákjai építettek meg

Sikeresen startolt az első magyar szuperszonikus rakéta, amit a BME diákjai építettek meg

Sikeresen startolt a BME (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Aerospace Team által megépített megépített, 3 méter hosszú, szilárd hajtóanyagú, oktatási célú kutatórakéta csütörtökön – közölte az MTI-vel pénteken a projekt főtámogatója, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A rakéta repülés közben két tudományos kísérletet végzett: egy élő csontsejtekkel végzett orvosbiológiai, valamit egy, a Föld mágnesességét mérő légkörfizikai kísérlet kapott helyet az eszközön – áll a közleményben.

A BME Aerospace csapata 2021 szeptemberében azért alakult, hogy egyetemi hallgatók és a legnevesebb magyar szakemberek tudását ötvözve szuperszonikus, szuborbitális, azaz a hangsebességnél több mint kétszer gyorsabban repülő, Föld körüli pályára nem kerülő rakétát tervezzenek és szereljenek össze – emlékeztet a közlemény. Az Aether–S nevű, oktatási célú kutatórakéta tesztfelbocsátására – a szükséges engedélyek megléte és az óvintézkedések betartása mellett – csütörtökön 16:05 perckor a Magyar Honvédség Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság 0-ponti lőterén került sor. A rakétát saját fejlesztésű számítógépes és kommunikációs rendszer működtette, a tartalékrendszert pedig kereskedelemben kapható eszközökből állította össze a csapat.

Az NMHH tájékoztatása szerint a csapattagok a megalakulástól a versenyig 16 ezer munkaórát töltöttek a projekt megvalósításával. 2022 augusztus közepéig a fejlesztés és a laboratóriumi tesztek zajlottak, majd ősszel az összeszerelés követte ezeket. A mostanra már csaknem 30 fős hallgatói csapat tagjai között egyaránt szerepel villamosmérnök, mérnökinformatikus, jármű-, gépész- és mechatronikai mérnök, orvos, csillagász, geofizikus, közgazdász, jogász és grafikus. Az egy héttel korábban, a BME Q-épületének aulájában megtartott projektbemutató rendezvény díszvendége Farkas Bertalan kutatóűrhajós volt, Besenyei Péter műrepülő világbajnok pedig személyesen tekintette meg a sikeres tesztfelbocsátást.

A projekt megvalósítását a hazai légi- és űripar képviselői – egyetemek, kutatóintézetek, cégek és állami szereplők – széles körűen segítették. A BME Aerospace Team fő támogatói a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a KÉSZ Csoport, a Valkyr Informatikai Kft., a Lufthansa Systems Hungária Kft., az Aviation Business Solutions Broker Services AG, Szűcs József egyéni vállalkozó, a GépForg 2000 Kft., a Varinex Informatikai Zrt., valamint a Macher Gépészeti és Elektronikai Zrt. voltak – áll a közleményben. A BME Aerospace Team távlati célja a rakétasport hazai meghonosítása, valamint a rakétatudomány iránt érdeklődő hallgatók következő generációjának előkészítése.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."