Pesti Srácok

Sorozatgyilkos és volt katona migránsok akartak Magyarországra szökni

Sorozatgyilkos és volt katona migránsok akartak Magyarországra szökni

Magyarországon keresztül akart eljutni az EU-ba két, terrorizmus gyanúja miatt körözött tálib harcos – írja a Blikk. A lap szerint az egyikük egy sorozatgyilkos, aki amerikai és francia katonákat mészárolt le, a másik pedig egy nyugalmazott tábornok, akit éppen a szélsőséges nézetei miatt bocsátott el az afgán hadsereg.

A Blikk azt írja, hogy Szerbia az év első napjaiban huszonöt ember ellen indított eljárást, akik nemzetbiztonsági és terrortámadás szempontjából a kontinens minden országára veszélyt jelentenek. A kiterjedt akció során százkilenc, magukat szírnek és afgánnak valló férfit fogtak el, akik hónapok óta Szabadkán bujkáltak, a kerítés miatt viszont nem tudtak átjönni Magyarországra. Állítólag ennek a csapatnak a tagjaitól kaphatták a fegyvereket a tavaly novemberben Budapesten rendőrökre lövő embercsempészek is. A szerb védelmi miniszter, Miloš Vučević beszámolója szerint két olyan férfi személyazonosságát is sikerült azonosítani, akiket a francia hatóságok nemzetközi elfogatóparancs alapján terrorizmus gyanúja miatt köröznek. Élesre töltött automata géppisztolyaik voltak, ám azokat elővenni sem volt idejük a rajtaütés során.

Forrás: Blikk; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kabinetiroda/Vadnai Szabolcs

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.