Pesti Srácok

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: bár Petőfi emléke elsősorban a nemzeti–irodalmi pantheonunkba illik, katona volt és katonaként esett el

null

A veszélyek korát éljük, amelyben Magyarország elkötelezett a béke mellett, de a békéhez erő, a fiatalok ereje kell, "ezért kezdtük el és folytatjuk a fiatalítást" a Magyar Honvédségben – mondta a honvédelmi miniszter Kaposváron, vasárnap.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a magyar kultúra napja és a Petőfi-emlékév alkalmából a somogyi megyeszékhely Petőfi terén tartott ünnepségen hangsúlyozta, hogy a lánglelkű költő egy olyan haderőnek vált a hősévé, amely jóformán a semmiből, pillanatok alatt alakult, és vált képessé a nagy, professzionális, ám elbizakodott császári haderő legyőzésére.

– tette hozzá. Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott: az 1848-as magyar haderő a fiatalok hadereje volt, az ő energiájukra, tettvágyukra, természetes lendületükre épült, és most is erre az energiára van szükség. A honvédelmi miniszter Kölcsey Ferenc kétszáz évvel ezelőtt befejezett Himnuszát a nemzetek imái közül az egyik legkomorabbnak, egyben legfelemelőbbnek nevezte, Petőfi Sándorról pedig megjegyezte:

PestiSracok facebook image

A miniszter felidézte, hogy Petőfi Sándor 1839 és 1841 között közvitézként szolgált a 48. Császári-királyi Gyalogezredben, ahonnan "testi gyengeség" miatt le kellett szerelnie. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcban a 28. Honvéd Zászlóalj századosa lett, ahol kiképzőtiszt és századparancsnok-helyettes is volt.

– fűzte hozzá. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szólt arról is, hogy Bem József kedvelte Petőfi Sándort, rendszeresen futárszolgálatra küldte, megkímélve az életét, de a heves és büszke természetű költő visszatért a frontra: részt vett a medgyesi ütközetben és a bánáti hadjáratban.

– mondta. A miniszter kitért arra: Petőfi Sándor egy futárszolgálaton annyira összeveszett Klapka György tábornokkal, hogy lemondott tiszti rangjáról, kilépett a hadseregből, néhány nap múlva azonban visszatért, végül a segesvári csatában hősi halált halt.

– hangoztatta.

Szita Károly (Fidesz–KDNP), Kaposvár polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a Himnusz befejezésének, valamint Petőfi Sándor és Madách Imre születésének kétszázadik évfordulója mellett a kaposváriak arra emlékeznek, hogy a somogyi megyeszékhely 150 évvel ezelőtt kapta meg a "rendezett tanácsú" városi rangot és nyerte el önrendelkezését. A politikus szavai szerint Kaposvár igazi katonaváros, büszke hagyományaira, katonai hagyományaira, azokat őrzi és ápolja.

– hangoztatta a településvezető.

Az esemény zárásaként az ünneplők koszorúkat, virágokat helyeztek el Petőfi Sándor szobránál. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kaposvári látogatásának részeként ellátogatott a Pannon Lovasakadémiára, ahol részt vett a Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár doni megemlékezésén.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.