magyar kultúra napja
Rétvári Bence: kultúra nélkül nincs nemzet
Az a nemzet, amelynek nincs önálló kultúrája, eltűnik, nem létezik – jelentette ki a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a magyar kultúra napja alkalmából tartott városi ünnepségen hétfőn, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Mátészalkán.Ma van a magyar kultúra napja
Az 1815-től Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában írta hazafias költészetének legnagyobb remekét, a Hymnust, amelynek kéziratát 1823. január 22-én tisztázta le. A költemény először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurora című folyóiratában jelent meg, a kéziraton még szereplő „a Magyar nép zivataros századaiból” alcím nélkül, de 1832-ben, Kölcsey munkáinak első kötetében már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: bár Petőfi emléke elsősorban a nemzeti–irodalmi pantheonunkba illik, katona volt és katonaként esett el
A veszélyek korát éljük, amelyben Magyarország elkötelezett a béke mellett, de a békéhez erő, a fiatalok ereje kell, "ezért kezdtük el és folytatjuk a fiatalítást" a Magyar Honvédségben – mondta a honvédelmi miniszter Kaposváron, vasárnap.Szili Katalin: Kárpátalján is az összefogás jelenti az egyetlen túlélési stratégiát
Az ukrajnai háborús körülmények között a többi nemzetrészhez hasonlóan a kárpátaljai magyarság számára is az összefogás jelenti az egyetlen túlélési stratégiát – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a magyar kultúra napja alkalmából a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) által tartott értelmiségi fórumon.Novák Katalin: tőlünk nyugatra keveset ismernek a magyar szellemből
A Magyar Nemzet hétfői tudósítása szerint Novák Katalin államfőjelölt a szombati ünnepi beszédében, Sopronban azt mondta, hogy a magyaroknak két születésnapjuk is van: augusztus 20-án az országét, a magyar kultúra napján a nemzetét ünnepeljük.Íme, ötven példa arra, mi mindent tesz a kormány a magyar kultúra fennmaradásáért
Ma a magyar kultúrát ünnepeljük. S ha már így teszünk, feltehetjük a kérdést, mit tesz a kormány kultúránk védelméért és erősítéséért? – vetette fel a kérdést a közösségi oldalán Dömötör Csaba, aki számos kulturális fejlesztést felsorolt.Magyar Kultúra Napja – Kásler Miklós: Kultúratámogatásban elsők vagyunk Európában (Videó)
Olyan terjedelmes intézményi fejlesztés zajlik a kultúrában, ami Magyarország történetében a kiegyezés óta nem történt – mondta Kásler Miklós a magyar kultúra napján megjelent videointerjújában. Az emberi erőforrások minisztere a kulturális fejlesztések és beruházások mellett értékelte az aktuális járványhelyzetet, de beszélt az iskolai felvételikről, valamint az Egészséges Budapest Programot ért hazugságokról is.Honvédelmi államtitkár: feladatunk és kötelességünk a magyar kultúra megőrzése
Feladatunk és kötelességünk a magyar kultúra megőrzése, ápolása és átörökítése utódaink számára – fogalmazott Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) honvédelmi államtitkára a tárca magyar kultúra napja alkalmából rendezett pénteki központi ünnepségén, Budapesten.Ajánljuk még