Pesti Srácok

Szijjártó Péter: világszerte köztudott a magyar felsőoktatás színvonalának javulása

null

Nagy elismerés, hogy az idei tanévre már több mint ezer marokkói hallgató jelentkezett magyarországi egyetemekre, ez azt mutatja, hogy a hazai felsőoktatás színvonalának javulása világszerte köztudott - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A tárcavezető az Abdellatif Miraoui marokkói felsőoktatásért és innovációért felelős miniszterrel közös sajtóértekezletén arról számolt be, hogy megállapodást írtak alá, amelynek értelmében a 2023 és 2025 közötti időszakban évi 150-ről 165-re növelik a marokkói diákok számára biztosított ösztöndíjas helyek számát a magyarországi egyetemeken. Kiemelte, hogy folyamatos bővülés mellett az idei tanévre ismét rekordszámú jelentkezőt regisztráltak az észak-afrikai országból: 1151-en pályáztak, főként a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemre, az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, a Debreceni Egyetemre és a Pécsi Tudományegyetemre. Márciusban közös ülést tart a magyar és a marokkói rektori konferencia, magyarországi intézmények vendégoktatókat küldenek a legnagyobb marokkói egyetemekre, illetve közös kutatási pályázatokat is finanszíroznak - sorolta.

- szögezte le.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá. Szijjártó Péter rámutatott, hogy ugyan Marokkó nincs éppen a közelben, mégis súlyosan szembesül az ukrajnai háború negatív hatásaival, minthogy búzaimportja jelentős része eddig Oroszországból és Ukrajnából származott.

Ez is bizonyíték arra, hogy a háború a világ minden pontján súlyos problémákat okoz

- húzta alá.

- mondta. A miniszter kitért az Európába irányuló illegális migráció jelentette kihívásra, és figyelmeztetett, hogy ennek kezelésében Marokkónak is fontos szerepe van.

- jelentette ki. Kiemelte: hazánk némi segítséget is tud nyújtani ehhez, ugyanis 2023-tól a magyar nagykövetség tölti be a NATO összekötői pozícióját Marokkóban. Üdvözölte, hogy az arab ország 2020-ban normalizálta kapcsolatait Izraellel az úgynevezett Ábrahám-egyezmények keretében, ami szavai szerint nagymértékben hozzájárult a globális biztonság és stabilitás megerősítéséhez.

Szijjártó Péter a kétoldalú gazdasági együttműködés folyamatos fejlődésére is kitért, hangsúlyozva, hogy tavaly rekordot döntött a kereskedelmi forgalom, értéke, 16 százalékos bővüléssel, elérte a 300 millió dollárt.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.