magyar felsőoktatás
Navracsics Tibor: az egyetem nem a tudás elefántcsonttornya, be kell kapcsolódjon a térség életébe
Az egyetem ma már nem csupán elméleti kutatóközpont, nem a tudás elefántcsonttornya, hanem olyan intézmény, amelynek egyre inkább be kell kapcsolódnia az adott térség gazdasági, tudományos és kulturális életébe – mondta a területfejlesztési miniszter csütörtökön, Tusnádfürdőn.Szijjártó Péter: világszerte köztudott a magyar felsőoktatás színvonalának javulása
Nagy elismerés, hogy az idei tanévre már több mint ezer marokkói hallgató jelentkezett magyarországi egyetemekre, ez azt mutatja, hogy a hazai felsőoktatás színvonalának javulása világszerte köztudott - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.Közel háromezer milliárd forintot fordít az egyetemekre a kormány
Mintegy 2700 milliárd forintot fordít a kormány az egyetemekre és az egyetemi kutatóközpontokra – közölte György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára csütörtökön, Nyíregyházán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei TOP 100 kiadvány bemutatóján. Az államtitkár hangsúlyozta: az egyetemi ökoszisztéma fejlesztésén belül a vállalati belső képzéseket hetven milliárd forint értékben támogatja a kabinet a következő időszakban.Lánczi András szerint megkésett rendszerváltás zajlik a felsőoktatásban
A mostani kormány jelentősen több forrást biztosít a korábbiaknál, de cserébe komoly teljesítményt vár el az intézményektől – mondta Lánczi András, a Corvinus volt rektora a Magyar Nemzet keddi számában olvasható interjúban, amelyben annak a véleményének is hangot adott, hogy megkésett rendszerváltás zajlik a felsőoktatásban.A felnőttképzésben tanulók is kaphatnak diákhitelt május végétől
Új konstrukciókkal rukkol elő a Diákhitel Központ: a szak- és a felnőttképzésben is igényelhető lesz hitel május 31-től – írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet. A lapnak Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: az új lehetőség nagyban hozzájárulhat a pozitív munkaerőpiaci trendek fennmaradásához és a magyar gazdaság eddiginél is gyorsabb növekedéséhez.Ajánljuk még