Pesti Srácok

A német hatóságok vizsgálják Elon Musk tweetjeinek kiemelését

A német hatóságok vizsgálják Elon Musk tweetjeinek kiemelését

A bajor médihatóság (BLM) vizsgálatot indított pénteken annak feltárására, hogy Németországban is tapasztalható volt-e Elon Musk tweetjeinek automatikus előtérbe helyezése a közösségi média oldal nyitólapján. A Twitter tulajdonosa tagadta, hogy bejegyezései szándékos kiemelést kaptak volna. Musk szerint erre bizonyíték az, ha bárki áttekinti, hogy az elmúlt 6 hónapban a posztja hány megtekintést értek el, hányan osztották meg és lájkolták őket.

A Twitter megnyitásakor a felhasználók ki tudják választani, hogy az oldalon megjelenő tweetek időrendi, avagy algoritmus által generált sorrendben jelenjenek meg. Az utóbbi beállítás esetében az alkalmazás megnyitásakor több hírportál szerint túlnyomó részben Musk bejegyzései voltak olvashatóak. A milliárdos üzletember, aki tavaly ősszel vette át az irányítást a Twitter felett, beismerte, hogy ugyan valóban volt kisebb üzemzavar, melynek eredményeképp a bejegyzésekre adott válaszai ugyanolyan kiemelést kaptak, mint az eredeti tweetek, "ezt azonban már kijavították" - így Musk.

A Platformer nevű média iparági blog szerdán közzétett riportjában Twitter-alkalmazottak beszámolóira támaszkodva tudatta, hogy Musk kirúgással fenyegette az oldal fejlesztőit, ha nem hajlandóak tenni valamit azért, hogy tweetjei nagyobb kiemelést kapjanak és többekhez eljuthassanak. Ennek kezdeti oka vélhetően az volt, hogy Musk bejegyzései az amerikaifutball-bajnokság döntőjéről, a Super Bowlról kevesebb megjelenést kaptak, mint Joe Biden amerikai elnök azonos témájú tweetjei.

Ennek a jelenségnek a magyarázata a Twitter fejlesztői szerint egyébként abban rejlik, hogy az elmúlt időszakban számos felhasználó lenémította vagy letiltotta Musk fiókját, így tweetjei jóval kevesebb ember nyitóoldalán jelennek meg. A BLM jelenleg azt vizsgálja, hogy a Twitter megsértette-e a diszkriminációmentesség alapelvét, avagy a San Franciscó-i székhelyű cég kérdéses tevékenysége szembemegy-e a német médiaszabályozással. A vizsgálat, eredménytől függően, akár felügyeleti eljárást is vonhat maga után.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.