Pesti Srácok

Az előrejelzés szerint most már igazán, de tényleg jön a tél és hideg lesz

null

Az idei tél eddigi leghidegebb szakasza jöhet: a jövő hét elején számottevő talajfagy is kialakulhat, és a hideg a növényeket is nyugalomra inti – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön közölt agrometeorológiai elemzésében.

A honlapjukon megjelent összefoglaló szerint a januárt jellemző nyugati, délnyugati áramlás, amely tartósan enyhe és esős időt okozott, az elmúlt egy hét során már északnyugatira fordult, aminek nyomán jóval kevesebb lett a csapadék és átlag körül alakult a hőmérséklet. Hozzátették: a leghidegebb reggel hétfőre alakult ki; ekkor mínusz 1 és mínusz 9 Celsius-fok közé hűlt le a levegő. Az elmúlt 30 nap átlaghőmérséklete 3–6 fokkal haladta meg a szokásos értéket. Eddig a télen számottevő talajfagy nem alakult ki, néhány kevésbé felhős éjszakán tudott megfagyni a talaj felső néhány centiméteres rétege.

Emlékeztettek rá: a tartósan enyhe idő nem tett jót a növényeknek, megzavarta a vegetációs ciklusukat, ráadásul hideg hiányában a kártevők és kórokozók sem ritkultak. A túl enyhe idő különösen a gyümölcsfákra veszélyes: ha túl korán véget ér a mélynyugalmi állapotuk, később érzékennyé válnak a fagyokra. A mogyoró virágzása már az északkeleti országrészben is tart. Azt írták, a folytatásban erős lehűlés érkezik: szombattól sarkvidéki eredetű légtömeg kezdi elárasztani nagy sebességgel, viharossá fokozódó széllel a Kárpát-medencét. A hőmérséklet csúcsértéke nagy területen csak kevéssel 0 fok fölött, vasárnaptól északkeleten az alatt várható.

PestiSracok facebook image

– írták.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Varga György

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.