Pesti Srácok

Az olasz külügyminiszter szerint sem gyengeség a béke szorgalmazása

Az olasz külügyminiszter szerint sem gyengeség a béke szorgalmazása

Nem történt fordulat a jobbközép olasz kormány ukrajnai politikájában Silvio Berlusconinak, a Hajrá Olaszország (FI) elnökének Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt bíráló kijelentéseit követően – jelentette ki Antonio Tajani olasz külügyminiszter, kormányfőhelyettes a Corriere della Sera napilapban szerdán megjelent interjúban.

Tajani, aki egyúttal az FI alelnöke, leszögezte: Olaszország békét akar Ukrajnában.

– jelentette ki. Hozzátette: Olaszország az ukrán nép és az ország függetlensége mellett áll, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a háború megoldása ne az legyen, hogy az ukránok megadják magukat az "elnyomó oroszoknak". Megjegyezte: a római kormány – amelynek jelenleg külügyminisztere és kormányfőhelyettese – szilárdan kötődik Európához, az Egyesült Államokhoz, a nyugati szövetségesekhez.

PestiSracok facebook image

Tajani interjúja reagálás volt Berlusconi vasárnapi nyilatkozatára, amelyben az a háború felelőseként Zelenszkijt nevezte meg. Berlusconi kifejtette, hogy ő – Giorgia Meloni miniszterelnökkel ellentétben – nem találkozott volna Zelenszkijjel. Hangsúlyozta: a békéhez az kell, hogy Joe Biden amerikai elnök "megfogja Zelenszkijt", és azt mondja neki, hogy "hattól kilencmilliárd dollárig terjedő Marshall-terv" áll rendelkezésre Ukrajna újjáépítésére azzal a feltétellel, hogy azonnal tűszünetet rendel el, máskülönben nem adnak neki sem pénzt, sem fegyvert.

– mondta Berlusconi.

Tajani úgy vélte, hogy Berlusconi személyes véleményét mondta el, és szavai nem képviselnek fordulatot Róma ukrajnai politikájában. Emlékeztetett, hogy az FI a római parlamentben megszavazott minden, Ukrajnát segítő és Oroszországot elítélő határozatot, és Berlusconi ugyanezt tette az Európai Parlamentben.

– hangoztatta Tajani. Emlékeztetett: Berlusconi volt az a politikus, aki 2002-ben Pratica di Maréban NATO-csúcsot rendezett Oroszország és az Egyesült Államok részvételével. Később újságíróknak nyilatkozva Tajani azt mondta, hogy Berlusconi vasárnapi szavaival nem Putyint védte, hanem a béke embereként diplomáciai megoldást vázolt fel. Hozzátette, hogy Róma nem küld Ukrajnának Oroszország támadására alkalmas fegyvereket. Elmondta: a háború kitörése óta az olasz parlament hat fegyverszállítmány küldését hagyta jóvá, de egyelőre nem szerepel napirenden újabb szállítmány.

– hangsúlyozta Tajani. Bejelentette: tavasszal a római kormány konferenciát tervez Ukrajna újjáépítéséről.

Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén Pedro Marques, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének képviselője borzalmasnak nevezte Berlusconi kijelentéseit, és azt kérdezte, hogy a PPE milyen lépéseket kíván tenni az FI elnökével szemben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-ANSA/Claudio Peri

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.