Pesti Srácok

Blinken: Kína nem kért bocsánatot a léggömbről kialakult amerikai–kínai vitában

null

Kína nem kért bocsánatot az Egyesült Államok felett lelőtt kínai megfigyelőléggömbbel kapcsolatban kialakult vitában – mondta az amerikai külügyminiszter egy vasárnapi interjújában.

Antony Blinken az ABC televíziónak Münchenből adott, és vasárnap sugárzott interjúban nagyon közvetlennek és nagyon világosnak nevezte Vang Ji kínai államtanácsossal, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottsága igazgatójával folytatott megbeszélését az ügyben. Mint mondta, Vang Ji értésére adta, hogy a légi eszköz légtérsértése elfogadhatatlan volt és soha nem szabad ismét megtörténnie. Kérdésre válaszolva beszámolt arról is, hogy a megbeszélésen kínai tárgyalópartnere nem kért elnézést a történtekért.

Az amerikai diplomácia irányítója közölte, hogy a megbeszélésen szóba került a kínai–orosz viszony, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott: nagyon súlyos következményei lennének a kétoldalú kapcsolatokra, ha Kína élet kioltására alkalmas eszközöket szállítana Oroszország számára az Ukrajnában vívott háborújához. Antony Blinken az interjúban ugyanakkor fontosnak mondta a kommunikációs csatornák nyitva tartását és a közvetlen diplomácia folytatását az Egyesült Államok és Kína között.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az amerikai külügyminiszter. Antony Blinken a Müncheni Biztonságpolitikai Fórum idején tartott kétoldalú megbeszélést a kínai külügyminiszterrel. A két diplomata február elejére Pekingbe tervezett találkozóját a megfigyelőléggömb miatt megnövekedett amerikai–kínai feszültség miatt mondták le közvetlenül az utazás előtt. Ugyanakkor az Egyesült Államok kormányzatának különböző tisztségviselői – köztük Joe Biden elnök – az elmúlt hetekben többször megismételték, hogy az Egyesült Államok a versenyt és nem a konfliktust keresi Kínával.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/AFP/Ronaldo Schemidt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.