Pesti Srácok

Házi őrizetbe helyezték Andrea Cozzolino olasz EP-képviselőt

null

Házi őrizetbe helyezték vasárnap Olaszországban Andrea Cozzolino olasz európai parlamenti (EP-) képviselőt az EP-t érintő korrupciós ügyben folytatott nyomozás részként. Egy nápolyi bíró rendelkezett arról, hogy a 60 éves politikust a rendőrségi őrizetből házi őrizetbe helyezzék át.

Cozzolinót pénteken vették őrizetbe a belga hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs alapján. Az illetékes bíró azonban úgy találta, hogy Cozzolinónál nem áll fenn szökés veszélye, míg az olasz hatóságok a belga ügyészség kiadatási kérését vizsgálják. Belga nyomozók szerint az olasz politikus az Európai Parlament tagjaként befolyással üzérkedett, amikor kenőpénzeket fogadott el olyan harmadik országoktól, mint például Katar vagy Marokkó. Cozzolino, akinek mentelmi jogát egyébként nemrég felfüggesztették, tagadja az ellene felhozott vádakat, védői pedig megalázónak és alaptalannak nevezték őrizetbe vételét. Hozzátették, hogy védencük a korrupciós botrány tavaly decemberi kirobbanása óta beleegyezett a nyomozókkal való együttműködésbe. A politikus Belgiumnak való esetleges kiadásáról kedden reggel döntenek majd egy nápolyi fellebbviteli bíróságon.

Az Európai Parlament múlt heti brüsszeli plenáris ülésén Eva Kaili görög szocialista képviselőnek, az EP leváltott alelnökének korrupciós ügyével kapcsolatban felfüggesztette Andrea Cozzolino olasz frakciótársa, Marc Tarabella mentelmi jogát is, akit a belga rendőrség pénteken vett őrizetbe. Eva Kailit, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként. Közülük ketten, Kaili élettársa, az olasz Francesco Giorgi, valamint Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselő börtönben vannak. A vád ellenük bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció.

Forrás: MTI; Fotó: Italy24

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.