Pesti Srácok

Iszlamisták jóváhagyására vár a szíriai felkelők területeire tartó segély

Iszlamisták jóváhagyására vár a szíriai felkelők területeire tartó segély

A Nagy-Szíriai Felszabadítási Szervezet (Hajat Tahrír as-Sám, HTS) nevű iszlamista fegyveres szervezet jóváhagyására vár az a segélyszállítmány, amely a szíriai kormányerők ellenőrizte területről az ország lázadók kezén lévő részeire tartana – közölte vasárnap egy ENSZ-szóvivő.

A szíriai kormány a héten jelentette be, hogy kész segélyt juttatni az országnak arra a részeire is, amelyeket többnyire radikális iszlamista szervezetek ellenőriznek, és ahol súlyos károkat okozott a hétfői földrengés.

– mondta a szóvivő, de több részletet nem közölt. A HTS egyik képviselője az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban a Reuters-nek úgy nyilatkozott, hogy a csoport nem fogja beengedni a kormányzat által ellenőrzött területekről érkező szállítmányokat, a földrengés károsultjai számára észak felől, Törökországból érkeznek majd a segélyek.

PestiSracok facebook image

– mondta. A csaknem 12 éve húzódó belső konfliktus Szíriában jócskán megnehezíti a segélymunkások dolgát. Csütörtökön is feltartóztattak egy üzemanyagot és más felszereléseket szállító segélykonvojt, amely a kurd irányítású északkeleti régióból indult a földrengés sújtotta területre. Dan Stoenescu, az Európai Unió szíriai megbízottja arra kérte vasárnap a szíriai kormányt, hogy működjön együtt bizalommal a segélymunkásokkal. Kiemelte: a vádaskodás kifejezetten akadályozza azt, hogy a segélyeket időben el tudják juttatni a leginkább rászorulóknak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Huszein Malla

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.