Pesti Srácok

Jourová: Orbán Viktor elárulja az Európai Uniót

null

„Orbán Viktor elárulja az Európai Uniót” – idézte Vera Jourovának, az európai értékekért felelős bizottsági alelnökének szavait a Die Presse. Jourová szerint a magyar kormány olyan utat választott, amely egyre távolabb vezet Brüsszeltől. Hiszen az unió klub, amely nagymértékben a bizalomra épül. Ám Magyarország esetében igencsak csekély ez a bizalom.

Orbán Viktor és Szijjártó Péter a saját országát is kiszolgáltatja, amikor közeledik Vlagyimir Putyinhoz, mondta Jourova, aki azonban attól nem tart, hogy Görögország is a követné a magyar és a lengyel példát, azaz a tekintélyuralom irányába sodródna. A görög miniszterelnök ugyanis megígérte, hogy alaposan kivizsgáltatja a Pegasus-lehallgatási botrányt, miközben a cseh biztos szerint Magyarországon pont ezt a szándékot nem tapasztalni.

Az Európai Bizottság által közreadott képen Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt, az ellenzéki Demokratikus Koalíció elnökét (j) fogadja Vera Jourová igazságügyért, fogyasztóvédelemért és esélyegyenlõségért felelõs cseh uniós biztos Brüsszelben 2016. május 23-án. (MTI/Európai Bizottság/Francois Walschaerts)

A Die Presse előfizetői számára elérhető írása idézi azt is, amit Jourova Lengyelországról mondott, nevezetesen, hogy Brüsszel a Varsóval kötött egyezmény alapján most arra vár, aláírja-e Andrzej Duda elnök az igazságügy törvénysértő reformjának részleges módosítását előirányzó jogszabályt. Ha igen, akkor megindulhatnak a felfüggesztett pénzek. Jourova ugyanakkor elismerte, hogy a helyzet egészen kafkai, hiszen az államfő annak az Alkotmánybíróságnak a jóváhagyására vár, amely miatt az EU nemrégiben újabb kötelezettségszegési eljárást indított, miután a testület kétségbe vonta az uniós jog elsőbbségét.

PestiSracok facebook image

A biztos különben a napokban Pozsonyban járt abból az alkalomból, hogy éppen öt éve ölték meg az oknyomozó újságírót, Ján Kuciakot és a menyasszonyát. Részt vett több rendezvényen is, amelyek témája a sajtószabadság erősítése és a dezinformáció elleni harc volt. Ő maga is nagyon súlyosnak tartja az Európai Parlamentben kirobbant vesztegetési botrányt. Megerősítette, hogy a jövő hónapban javaslatot tesz egy új etikai bizottság felállítására. Terve az, hogy az eljárhasson a tagállamok diplomatái és köztisztviselői ügyében is, bár több tagállam máris jelezte, hogy utóbbit nem tartja elfogadhatónak.

Forrás: Hírklikk/ Fotók: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.