Pesti Srácok

Lelőtték az amerikai légtérben felfedezett kínai hírszerző léggömböt

Lelőtték az amerikai légtérben felfedezett kínai hírszerző léggömböt

Az amerikai haderő szombaton megsemmisítette az Egyesült Államok légterében a hét közepén felfedezett kínai léggömböt, amely az amerikai álláspont szerint hírszerző légieszköz, míg a kínai kormány eltévedt meteorológiai eszközről beszél.

Az élő közvetítés szerint az amerikai megfogalmazásban kínai "kémballon" helyi idő szerint nem sokkal délután fél 3 után süllyedni kezdett az Atlanti-óceán felett, miután elhagyta az Egyesült Államok keleti partvidékét, Dél-Karolina partjait. Előzőleg a szövetségi légügyi hatóság átmenetileg leállította a légi közlekedést a körzetben, ami három nagy repülőtér forgalmát is érintette. A partiőrség katonai művelet miatt a környékben hajózókat arra figyelmeztette, hogy hagyják el a környező vizeket. Joe Biden elnök korábban szombaton a légi eszközre vonatkozó újságírói kérdésre úgy válaszolt, hogy "gondoskodni fognak" róla. Az összefoglalók szerint az elnököt kedden tájékoztatták a légi eszköz észleléséről, ami vélhetően Alaszka felett ért amerikai terület fölé mintegy 20 kilométeres magasságban. A védelmi minisztérium azt javasolta, hogy az eszközt ne próbálják megsemmisíteni a szárazföld felett, mert a polgári lakosságot fenyegető kockázat felülmúlja a kínai hírszerzési információk okozta lehetséges kárt.

A léggömb mérete három iskolabuszé. Az incidens miatt Antony Blinken amerikai külügyminiszter lemondta a hétvégére tervezett kínai útját, amelynek célja az amerikai–kínai feszültség csökkentése lett volna. A miniszter közleménye szerint az eset olyan körülményeket teremtett, amelyek keresztülhúzzák utazásának tervezett célját. A kínai külügyminisztérium közleménye szerint egy eltévedt léggömbről van szó.

Forrás: MTI; Fotó: EPA/Nell Redmond

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.