Pesti Srácok

Lengyelország és a balti államok ezúttal túl szorgalmasak voltak – Még Washington is engedné versenyezni az orosz és fehérorosz sportolókat

Lengyelország és a balti államok ezúttal túl szorgalmasak voltak – Még Washington is engedné versenyezni az orosz és fehérorosz sportolókat

Az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottságának (USOPC) elnöke, Gene Sykes támogatja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azon szándékát, hogy bizonyos feltételekkel orosz és fehérorosz sportolók ismét részt vehessenek a nemzetközi versenyeken. Csütörtökön a Fehér Ház is hasonlóan foglalt állást.

– írta a tavaly júliusban elnökké választott sportdiplomata csütörtökön nyilvánosságra hozott levelében, amelyben ugyanakkor leszögezte azt is, hogy a USOPC szolidaritást vállal Ukrajnával és az ukrán sportolókkal. Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője csütörtökön azt közölte, hogy Washington támogatja az orosz és fehérorosz sportolók semleges zászló alatti olimpiai szereplését.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Hozzátette: a zászlóik, címereik és himnuszaik használatát meg kell tiltani.

A NOB tavaly február végén azt javasolta a nemzetközi sportszövetségeknek, hogy az ukrajnai háború miatt akadályozzák meg az oroszok és a fehéroroszok versenyeken való részvételét. A bizottság idén, január 25-én új ajánlást adott ki, amelyben azt indítványozta, hogy azok a sportolók, akik nem vesznek részt aktívan az ukrajnai háború támogatásában, és tisztán, vagyis dopping nélkül készülnek, semleges státuszban indulhassanak a nemzetközi versenyeken. A feltételekhez kötött visszafogadás ügyében a 2024-es párizsi olimpia házigazdái is véleményt formáltak. A jövő évi játékok szervezőbizottsága közleményben szögezte le, hogy tiszteletben tartja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntését, amely lehetővé teszi az orosz és fehérorosz sportolók újbóli indulását nemzetközi viadalokon. A NOB új álláspontjával azonban több állam – többek között Ukrajna, Lengyelország, Lettország, Észtország és Litvánia – nem ért egyet, és azt szeretnék elérni, hogy az oroszok és fehéroroszok ne szerepelhessenek Párizsban, amíg folytatódik az ukrajnai háború.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.