Pesti Srácok

Második fordulóra lesz szükség a ciprusi elnökválasztáson

Második fordulóra lesz szükség a ciprusi elnökválasztáson

Második fordulóra lesz szükség a ciprusi elnökválasztáson a leadott szavazatok 80 százalékos feldolgozottsága mellett, miután a vasárnap tartott voksoláson a jelöltek egyike sem tudta megszerezni a szavazatok több mint felét. A február 12-én esedékes második fordulóba a függetlenként induló Nikosz Hrisztodulidisz volt külügyminiszter jutott tovább a voksok csaknem 32 százalékával.

Kihívója a baloldali Ciprusi Nép Haladó Pártja (AKEL) által támogatott független Andreasz Mavrojiannisz lesz, aki az eddigi összesítés szerint a voksok 29 százalékát kapta. Harmadik helyen Averof Neofitu, a kormányzó Demokratikus Összefogás (DISY) jelöltje végzett a szavazatok 26,3 százalékával. Neofitu ezzel kiesett a további versengésből, az elnöki székért ugyanis a második fordulóba csak a két legtöbb szavazatot szerzett jelölt juthat tovább. A hivatalos eredményeket még vasárnap este közzéteszik. A 49 éves Hrisztodulidisz kampányában azt mondta, megválasztása esetén fő célja a sziget egyesítése, a török és görög anyanyelvűek megosztottságának a megszüntetése lesz. A többi jelölt is ígéretet tett arra, hogy szorgalmazza a megosztott sziget két része között 2017-ben meghiúsult béketárgyalások újraindítását.

Cipruson elnöki kormányzati rendszer működik, amelyben az államfő széles körű végrehajtó hatalommal rendelkezik. A sziget északi része 1974 óta török megszállás alatt áll. A török ciprusi közösség saját államot kiáltott ki, de ezt csak Ankara ismeri el. A voksolást ezért csak a sziget déli részén tartották.

Forrás: MTI; Fotó: cypruspassion.net

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.