Pesti Srácok

Novák Katalin: a háború árnyékában kevesebb figyelem jut az illegális migrációra

Novák Katalin: a háború árnyékában kevesebb figyelem jut az illegális migrációra

A háború árnyékában kevesebb figyelem jut az illegális migrációra – mondta el Novák Katalin köztársasági elnök a Sztevo Pendarovszki észak-macedón köztársasági elnökkel tartott sajtótájékoztatóján, hétfőn, Szkopjéban.

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy Magyarország számára kiemelten fontos a jó kapcsolat Észak-Macedóniával, a Nyugat-Balkán integrációja ugyanis egész Európa érdeke. Hétfői megbeszélésükön Novák Katalin és Sztevo Pendarovszki öt kiemelt témát érintett. A magyar államfő elmondása szerint a legfontosabb ezek közül jelenleg az ukrajnai háború. A két elnök álláspontja közös: elítélik az orosz agressziót, egyben kiállnak Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett – közölte. Mint hozzátette, közös érdek, hogy mielőbb létrejöjjön Ukrajnában a tűzszünet és megkezdődjenek a béketárgyalások. Novák Katalin emlékeztetett arra is, hogy Magyarország erején felül teljesít humanitárius téren: a háború kezdete óta több mint egymillió menekült érkezett az országba Ukrajnából.

Túl sokáig kell Észak-Macedóniának várnia az EU-csatlakozásra

PestiSracok facebook image

– mutatott rá.

– figyelmeztetett a magyar államfő, hozzátéve: így a macedón lakosság csatlakozással szembeni lelkesedése is megcsappanhat. Elmondása szerint Sztevo Pendarovszkival áttekintették az illegális migrációval kapcsolatos helyzetet is.

– idézte fel.

– jegyezte meg. Novák Katalin szavai szerint azonban Magyarország ezen a téren is segítséget nyújt: 30 magyar rendőr telesít szolgálatot az észak-macedón–görög határon. A magyar államfő megosztotta a magyar népesedéspolitika és családtámogatási rendszer tapasztalatait a súlyos demográfiai kihívásokkal szembesülő Észak-Macedónia elnökével, akivel áttekintették a kétoldalú együttműködés eredményeit is.

Az EU mutasson példát a korrupció kezelésében

Az Észak-Macedónia EU-csatlakozásáról szóló újságírói kérdésre válaszolva Novák Katalin elmondta: helyes, hogy szigorú kritériumai vannak a csatlakozásnak. A Brüsszelben kibontakozó korrupciós botrányra utalva hozzátette: az EU-nak példát kellene mutatnia a korrupcióval szembeni fellépésben. Az államfő hozzátette:

Novák Katalin szintén kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a Gruevszki-ügy végső soron a független magyar igazságszolgáltatás döntése, de a két ország rendkívül jó kapcsolatát semmi nem árnyékolja be. A Bulgária és Észak-Macedónia közötti vitákról szólva felidézte, hogy néhány nappal ezelőtti szófiai látogatása során megismerhette a bolgár fél álláspontját is.

– szögezte le.

Sztevo Pendarovszki méltatta a Magyarország és Észak-Macedónia közötti kiváló kapcsolatokat. Az államfő köszönetet mondott azért, hogy Magyarország továbbra is támogatja Észak-Macedónia uniós tagságát, és támogatta azt is, hogy Észak-Macedónia tölthesse be az Európai Biztonsági és együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökségét. Hangsúlyozta ugyanakkor: Észak-Macedónia EU-csatlakozása Magyarország számára is stratégiai érdek, hazája pedig a visegrádi országok regionális együttműködésének tapasztalataiból igyekszik tanulni. Magyarország és Észak-Macedónia között dinamikusan fejlődnek a gazdasági kapcsolatok, a magyar fél Észak-Macedónia tíz legfontosabb külkereskedelmi partnere között van – emelte ki Sztevo Pendarovszki, aki köszönetet mondott azért is, hogy Magyarország a Stipendium Hungaricum program keretében évente 20 észak-macedón diáknak nyújt ösztöndíjat. A sajtótájékoztatón mindkét elnök együttérzését fejezte ki a hajnali dél-törökországi földrengés áldozatai felé.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.