Pesti Srácok

Összekeverte Magyarországot Svédországgal az USA ENSZ-nagykövete, így hazánkat vádolták meg antiszemitizmussal

Összekeverte Magyarországot Svédországgal az USA ENSZ-nagykövete, így hazánkat vádolták meg antiszemitizmussal

Antiszemita vádakkal illette Magyarországot az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, az ominózus ülésen a magyar nagykövet ráadásul fel sem szólalt. Az amerikaiak zárt ajtók mögött elismerték hogy hibáztak, mert az általuk említett antiszemita megmozdulás Svédországban történt és nem nálunk. A magyar külügy várja az amerikaiak bocsánatkérését, de ők egyelőre hallgatnak. Úgy tűnik vádaskodni könnyebb volt, mint elnézést kérni.

Múlt hét végén a New York-i ENSZ-székházban magas szintű ülést tartottak az antiszemitizmus elleni globális erőfeszítésekről. Házigazdaként az ülésen felszólalt Linda Thomas-Greenfield is, az Egyesült Államok nagykövete, aki rögtön a beszéde elején Magyarországra irányította a teljes hallgatóság figyelmét azzal, hogy állítása szerint amíg Ukrajnában zsinagógákat ért orosz rakétacsapás, addig Magyarországon Holokauszt-emlékművet rongálnak vandálok.

A nagykövet beszédében Magyarország arra volt példa, hogy Hozzátette, hogy

Nem adtak szót a magyar nagykövetnek

A magyar delegáció az ülésen hiába vett részt, az amerikai házigazda nem adott felszólalási lehetőséget, így a magyar nagykövetnek az ülést követően személyesen kellett eljárni az alaptalan állítások miatt.

A magyar diplomaták megkeresték Linda Thomas-Greenfield nagykövetet, és miután kérdőre vonták, hogy mire alapozza az ülésen tett állításait, az amerikai képviselet zárt ajtók mögött elismételte, hogy hibáztak, és valójában Svédországban történt az az incidens, amikor megrongálták Raoul Wallenberg szobrát.

A magyar nagykövetség ezután nyilvánosság előtti korrekciót kért az Amerikai Egyesült Államok képviseletétől, amire azonban az amerikaiak eddig nem voltak hajlandóak. Sőt, az Index birtokába jutott dokumentum szerint az amerikai diplomácia a maga részéről azzal tekinti lezártnak az ügyet, hogy a beszéd hivatalos leiratában áthúzták a Magyarországra vonatkozó részt.

A magyar külügy megdöbbent a történteken

Az Index megkereste Paczolay Mátét, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivőjét, aki felháborítónak nevezte a történteket. Mint mondta: Paczolay Máté hozzátette, hogy a magyar külügyi vezetés értesülései szerint valószínű, hogy az amerikai nagykövet beszédírója tévesztett: A külügyi szóvivő szerint az egész esemény komolyan vehetőségét megkérdőjelezi, hogy egy antiszemitizmussal foglalkozó kiemelt jelentőségű ülésen minden körültekintést nélkülözve valótlanságokat lehet állítani egy országról a teljes diplomáciai kar jelenlétében mindenféle következmény nélkül. Paczolay Máté hangsúlyozta, hogy Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben, és minden magát nyíltan zsidónak valló személy biztonságban érezheti magát az országban, ellentétben egyes nyugat-európai nagyvárosokkal.

Forrás: Index, fotó: AP

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.