Pesti Srácok

Peking felszólította Washingtont a kétoldalú kapcsolatok normalizálására

Peking felszólította Washingtont a kétoldalú kapcsolatok normalizálására

A pekingi kormány kínai érdekek melletti határozott kiállását hangsúlyozta szerdán a kínai külügyminisztérium szóvivője, ám egyúttal a kínai-amerikai, valamint a kínai-ausztrál kapcsolatok normalizálásáért szállt síkra.

"Határozottan meg fogjuk védeni Kína szuverenitását, biztonságát és üzleti érdekeit, de felszólítjuk Washingtont, működjön együtt velünk a kétoldalú kapcsolatok szilárd, stabil szintre helyezésében" - fogalmazott sajtótájékoztatóján Mao Ning. Leszögezte azt is, hogy "Kína nem fél versenyre kelni az Egyesült Államokkal", de a pekingi kormány reméli, a kétoldalú kapcsolatokat nem csupán ez a rivalizálás fogja meghatározni.

-húzta alá, hozzátéve, hogy az Egyesült Államoknak "elfogulatlanul és gyakorlatiasan" kell Kínára tekintenie. Joe Biden amerikai elnök a kongresszusban kedden elmondott évértékelő beszédében az amerikai-kínai viszonyra kitérve azt mondta, az Egyesült Államok versengést akar és nem konfliktust, de ha szükséges, megvédi érdekeit, ahogy tette a múlt héten - utóbbival az Egyesült Államok légterét keresztező kínai léggömb megsemmisítésére utalt. Washington és Peking között a múlt héten újult ki a feszültség, a szóban forgó léggömb amerikai légtérbe jutása nyomán. Bár Kína sietett leszögezni, hogy egy eltévedt meteorológiai ballonról van szó, a Pentagon kémléggömbnek minősítette a légi eszközt és megsemmisítette.

PestiSracok facebook image

-fogalmazott beszédében Biden. A két nagyhatalom között az utóbbi években elmérgesedett a viszony több vitás kérdés - például a hszincsiangi ujgurok emberi jogi helyzete és a kereskedelem terén folytatott versengés - miatt. Az Egyesült Államok emellett októberben elrendelte a legfejlettebb, mesterséges intelligenciához és szuperszámítógépekhez használható chipek exportjának korlátozását, valamint a félvezetők gyártásához szükséges berendezések Kínába szállítását. Ugyancsak szerdán Mao Ning a Peking és Canberra közötti kapcsolatok stabilabbá tételét is sürgette, alig két nappal Vang Ven-tao kínai kereskedelmi miniszter és ausztrál kollégája, Don Farrell virtuális egyeztetése után, melyet Canberra sikeresnek minősített.

-jelentette ki, hangsúlyozva, hogy a két országnak "közös nevezőt kell találnia, félretéve az ellentéteket". Az ausztrál-kínai kapcsolatok 2018-ban indultak romlásnak, miután Ausztrália kizárta a Huawei és ZTE kínai mobilgyártókat az ausztrál 5G hálózat kiépítéséből, Kína pedig kereskedelmi szankciókat vezetett be Ausztráliával szemben. Canberra mindemellett nehezményezte Kína fokozódó fegyverkezését a régióban.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.