Pesti Srácok

Szándékosan hajtott neki egy busz egy óvoda épületének Kanadában, két gyermek meghalt

null

Két gyermek életét vesztette, hat másik pedig megsérült szerdán reggel a kanadai Montréal Laval nevű elővárosban, amikor egy autóbusz nekihajtott az óvoda épületének - közölte a kanadai rendőrség szóvivője. Pierre Brochet lavali rendőrfőnök az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy a sofőr szándékosan hajtott neki az épületnek, de az indítékot még nem tudják. A büntetlen előéletű férfit kikérdezi a rendőrség.

Az 51 éves buszsofőrt gondatlan vezetés és emberölés vádjával őrizetbe vették. A sérült gyerekeket kórházba szállították, de egyikük sincs életveszélyes állapotban. Többen közülük a jármű alá szorultak, onnan mentették ki őket.

Stéphane Boyer lavali polgármester szerint a férfi tíz éve az önkormányzati tömegközlekedési vállalat alkalmazottja, és nem volt eddig balesete. "Van egy olyan elmélet, hogy ez egy szándékos cselekedet volt, de ezt még a vizsgálatnak meg kell erősítenie" - mondta korábban Boyer. Szemtanúk beszámolói szerint a sofőrt három szülőnek sikerült legyűrnie, miután kiszállt a buszból, ledobta a ruháit és ordibálni kezdett. Az áldozatok életkorát nem tették közzé, de a helyi sajtó tudomása szerint mintegy nyolcvan - ötévesnél fiatalabb - gyerek jár az intézménybe. Justin Trudeau miniszterelnök és Francois Legault, Québec tartományi kormányának vezetője részvétét fejezte ki a történtek miatt. Laval nagyjából 30 kilométerre északnyugatra van Montréaltól, Kanada legnépesebb tartományában, Québecben.

Forrás: MTI/ kép: reuters.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.