Pesti Srácok

Szijjártó Péter: tovább bővül a valaha volt legnagyobb magyar közlekedésipari megrendelés

Szijjártó Péter: tovább bővül a valaha volt legnagyobb magyar közlekedésipari megrendelés

Tovább bővül minden idők legnagyobb magyar közlekedésipari megrendelése, miután az eddigi 1300 vasúti kocsin felül újabb 50-et rendel az egyiptomi vasúttársaság egy alapvetően magyar konzorciumtól – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar–egyiptomi gazdasági vegyes bizottság negyedik ülését követően kiemelte, hogy a magyar közlekedésipar Egyiptomtól kapta a valaha volt legnagyobb megrendelését; ennek keretében eddig 724 vasúti kocsit szállítottak le, 626 pedig még gyártás alatt áll a Dunakeszi Járműjavítóban.

– közölte. Leszögezte, hogy az ukrajnai háború miatt még a korábbinál is fontosabbak a megbízható nemzetközi együttműködések, és a két ország kapcsolatát a kölcsönös tisztelet mellett ez jellemzi, ami hozzájárult jelentős sikerek eléréséhez. Utóbbi kapcsán arról is beszámolt, hogy tavaly csúcsot döntött a magyar–egyiptomi agrárkereskedelmi forgalom, amelynek értéke 80 százalékos bővülést követően megközelítette a 30 millió dollárt.

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter a Rania al-Masat nemzetközi együttműködésért felelős egyiptomi miniszterrel közös sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy az együttműködés legfontosabb területe az energetika, miután mindkét ország a nukleáris energiára helyezi a hangsúlyt az ellátásbiztonság és a zöld átmenet terén. Aláhúzta: Magyarország és Egyiptom ugyanazon technológiával és kivitelezővel építi új reaktorait, ami a műszaki, tudományos és oktatási együttműködés számára is komoly lehetőségeket jelent.

– jelentette ki, hozzátéve, hogy a felek kiterjedt nukleáris együttműködést kívánnak felépíteni. Arra is kitért, hogy bár az orosz Gazprom megbízható földgázszállító, a diverzifikáció jegyében új forrásokat kell keresni annak érdekében, hogy hazánk "kiterjedtebb szerződéses kapcsolatrendszerrel rendelkezhessen". Aláhúzta, hogy Egyiptom ezen a téren is lehetséges megoldás; a szállítás jelenleg cseppfolyósított formában lehetséges, de tervben van egy európai uniós támogatású gázvezeték építése is Dél-Európába.

A miniszter az ukrajnai háborút is érintette, és úgy vélekedett, hogy békére van szükség ahhoz, hogy a világgazdaság visszatérhessen a korábbi, hosszú távú fejlődést lehetővé tevő működéséhez. Figyelmeztetett: mivel Magyarország és Egyiptom is mélyen integrálódott a világgazdaságba, mindkét félnek érdeke, hogy minél előbb béke legyen. Kiemelte, hogy Egyiptom biztonsági szempontból is stratégiai partnere Magyarországnak és Európának.

– közölte.

– fogalmazott.

A felek szándéknyilatkozatot írtak alá a nemzetközi fejlesztési tapasztalatok átadásáról és a szociális ügyekben való együttműködésről.

A Kormány magyar válaszokat keresett a kihívásokra

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Magyar-Egyiptomi Üzleti Fórumon arról számolt be, hogy a világgazdaság nagyon rövid időn belül kétszer is teljesen a feje tetejére állt az utóbbi években, aminek nyomán tovább erősödött a megbízható és kiszámítható partnerségek jelentősége. Kiemelte: noha a két ország távol van egymástól, és számos más tekintetben is különbözik, a kölcsönös tiszteletre alapozott kapcsolatok jelentős sikerekre vezettek. Szijjártó Péter fontos kormányzati feladatnak nevezte a sikeres gazdasági együttműködés feltételeinek biztosítását, és ezzel kapcsolatban öt területet sorolt fel.

  • Először kitért a politikai feltételekre, és hangsúlyozta, hogy a két ország között nincsenek nyitott ügyek, Magyarország nagyra becsüli Egyiptomot egyebek mellett az illegális bevándorlás akadályozása terén betöltött szerepéért is, és Orbán Viktor miniszterelnök február végén látogatást tesz Kairóban.
  • Ezután a jogi körülményekről beszélt, mondván, hogy szilárd alapra van szükség az együttműködéshez, például a kettős adóztatás elkerülése érdekében, de ez is adott magyar-egyiptomi viszonylatban. Majd a pénzügyi feltételeket illetően emlékeztetett, hogy az Eximbank százmillió eurós hitelkeretet nyitott a vállalatközi kapcsolatok támogatására.
  • Negyedik pontként leszögezte, hogy szükség volt egy zászlóshajó-projektre, ami további lehetőségeket nyithat meg, ez pedig az volt, hogy a magyar közlekedési ipar a valaha volt legnagyobb rendelését kapta az egyiptomi vasúttársaságtól. Ennek keretében 1300 vasúti kocsit szállítanak az észak-afrikai országba, majd ezt most megfejelték további 50-nel.
  • Végül érintette az emberek közötti kapcsolatokat is, például az idegenforgalom és a felsőoktatás terén. Aláhúzta, hogy tavaly meghaladta a 120 ezret az Egyiptomba utazó magyar turisták száma, a kormány pedig évi 200-ra emelte az egyiptomi hallgatók számára fenntartott ösztöndíjas helyek számát a hazai egyetemeken.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az elmúlt tizenhárom évben Európában több ország is "gyakorlatilag válságról-válságra bukdácsolt", Magyarország azonban minden krízisből megerősödve került ki. Ez szavai szerint annak is köszönhető, hogy

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.