Pesti Srácok

Tizenhat embert fogtak el, 424 millió forintos pénzmosással gyanúsítják őket

Tizenhat embert fogtak el, 424 millió forintos pénzmosással gyanúsítják őket

Az Europol közreműködésével fogtak el budapesti nyomozók tizenhat embert, a gyanú szerint több mint 424 millió forint, bűncselekményekből származó pénzt kezeltek hazai vállalkozások bankszámláin - közölte a rendőrség pénteken a honlapján. Azt írták, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénzmosás elleni osztálya a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bejelentése alapján rendelt el nyomozást pénzmosás gyanúja miatt, mivel 2021. augusztus és 2022. január között hat magyar vállalkozáshoz köthető bankszámlákra olyan összegek érkeztek, amelyekkel kapcsolatban a küldő bank csalásra hivatkozva visszahívást kezdeményezett.

A police.hu-n olvasható közlemény szerint 2021 végén egy francia cégtől adathalász módszerekkel csaknem 40 millió eurót csaltak ki, amit 45 részletben, 8 országban nyitott bankszámlákra utaltak át. A sértett cégtől több mint 7 millió euró érkezett hat magyar vállalkozás számláira, de további utalások is voltak, a többi közt francia, német és spanyol bankszámlákról.

Az elkövetők magyar strómanokon keresztül azért alapítottak cégeket és nyitottak bankszámlákat, hogy a csalásokból származó összegek felett rendelkezhessenek. A beérkező összegeket azonnal átutalták távol-keleti, illetve hazai címzetteknek, egy részüket pedig készpénzben vették fel Magyarországon. Több országban indult nyomozás a francia céget megkárosító bűncselekmény miatt, így Franciaországban is. A budapesti nyomozók az eljárás során szoros együttműködést alakítottak ki az Europolon keresztül a külföldi nyomozó hatóságokkal. A magyarországi gyanúsítottak azonosításánál és elfogásánál a BRFK-nak az Europol helyszíni támogatást is nyújtott. Pénzmosás gyanúja miatt a magyar rendőrök tizenhat embert hallgattak ki, közülük kettőt a bíróság letartóztatott.

A nyomozók több mobiltelefont, számítógépet, iratokat, valamint az érintett bankszámlákon több mint 424 millió forintnak megfelelő eurót foglaltak le

PestiSracok facebook image

- írták a police-hu-n.

Forrás: MTI/ kép: puzzlegarage.com

Ajánljuk még