Pesti Srácok

Videón az autós üldözés: egy fiatal lány akarta lerázni a zsarukat Budakalásznál, végül Dunakeszin állították meg

Beugrott a járőröző zsaruknak, hogy korábban már intézkedtek azzal a fiatal nővel szemben, akit Budakalászon újra vezetni láttak 2023. február 5-én. Újra, és pont ez volt a gond: a rendőröknek beugrott, pont azért jártak el vele szemben nem is olyan régen, mert jogosítvány nélkül, a vezetéstől eltiltás hatálya alatt ült volán mögé. Mindenképpen szerették volna megérdeklődni a kishölgytől, változott-e a helyzet azóta, de ő a kék villogó és a hangjelzés ellenére sem mutatott nyitottságot ennek a beszélgetésnek a lefolytatására – írja a Totalcar.

A kergetőzés Budakalászon, a 11-es út közelében vette kezdetét és Dunakeszin ért véget. Üldözés közben egy rendőrautóval is koccant a bánatszürke octaviás lány, de az sem állította meg, hogy ekkor defektet kapott. Az ámokfutás pedig csak akkor ért véget, amikor amolyan Hazárd megye lordjai stílusban letért az aszfaltozott útról és végül elakadt az autóval. Ekkor még ő, valamint az utasa megpróbáltak futva menekülni, de a sofőrnek ez nem sikerült. T. Annának eltiltás alatti járművezetés és cserbenhagyás vádjával kell elszámolnia a hatóságok felé.

Forrás: totalcar.hu, fotó: police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.