Pesti Srácok

Zelenszkij Kijevben fogadta az amerikai pénzügyminisztert

null

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogadta hétfőn Kijevben Janet Yellen amerikai pénzügyminisztert, és az Egyesült államok Ukrajnának nyújtott anyagi támogatásáról tárgyalt vele. Az elnök hivatalos honlapjára kitett közlemény szerint Zelenszkij nagyra értékelte a támogatást, amelyet Ukrajna az orosz agresszió kezdete óta kapott az Egyesült Államoktól.

Zelenszkij kiemelte az amerikai kormány február 24-i döntését, miszerint 2023-ban 9,9 milliárd dollárt juttat Ukrajnának közvetlen költségvetési támogatásként. Hangsúlyozta, hogy ezek a források rendkívül fontosak, mert lehetővé teszik az állami költségvetés fedezetlen részének kitöltését, illetve az arra leginkább rászoruló lakossági rétegek támogatását. A találkozón külön figyelmet fordítottak Ukrajna és a Nemzetközi Valutalap (IMF) közötti együttműködés jelenlegi helyzetére, valamint az alap programjai végrehajtásának kilátásaira. Külön szóba került az orosz agresszió következtében megsemmisült ukrán infrastruktúra újjáépítésének kérdése. Egyetértettek abban, hogy szükség van a magánszektor bevonására az újjáépítési projektek megvalósításába. Zelenszkij azzal kapcsolatban, hogy a zárolt orosz pénzeszközöket Ukrajna újjáépítésére használnák, felhívta a figyelmet az ehhez szükséges mechanizmusok fontosságára.

Az elnök köszönetét fejezte ki az Egyesült Államoknak az Oroszországgal szembeni szankciókért. Hangsúlyozta viszont: szigorúbb szankciókra van szükség ahhoz, hogy Oroszország ne finanszírozhassa tovább Ukrajna elleni háborúját.

Forrás és kép: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.