Pesti Srácok

A Fehér Ház szerint az USA nem keresi a konfliktust Oroszországgal

null

Az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Oroszországgal, de folytatja a felderítő repüléseket a nemzetközi vizek felett, nemzetközi légtérben, a Fekete-tenger fölött – közölte a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője.

John Kirby a hét elején történt orosz–amerikai incidensre utalva közölte, hogy az amerikai pilóta nélküli repülőgép lezuhanásához vezető orosz művelet szándékoltságára semmi nem utal, ugyanakkor a legjobb esetben is figyelmetlenség történt, a legrosszabb esetben pedig a művelet gondatlan és támadó jellegű volt. Kijelentette: nem világos az Egyesült Államok számára, hogy az orosz pilótának szándékában állt-e nekiütközni a drónnak, amely később a tengerbe zuhant. Megerősítette, hogy a tenger mélysége miatt nem valószínű, hogy az eszközt sikerül felszínre hozni. Az amerikai drón küldetésével kapcsolatban a Nemzetbiztonsági Tanács koordinátora közölte: az amerikai hírszerzési-megfigyelési képességek védelmében nem áll módjában beszámolni arról, hogy pontosan mit figyelt meg az eszköz, ugyanakkor azt megjegyezte, hogy az ilyen repülések a Fekete-tenger térségében a múltban, a jelenben és a jövőben is a szélesen értelmezett amerikai nemzeti érdekből történnek, valamint részei az Ukrajna önvédelméhez nyújtott támogatásnak.

John Kirby arra a varsói bejelentésre, miszerint Lengyelország a következő napokban MiG típusú vadászrepülőgépeket adna Ukrajnának, úgy reagált, hogy szuverén döntésről van szó, azt tiszteletben tartják. Hozzátette, hogy ez nem változtat az amerikai hozzáálláson az F–16-osokkal kapcsolatban, amit az elnök hangoztatott, miszerint jelenleg nincs ilyen felvetés az asztalon.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a szóvivő. A kínai és az ukrán elnök esetleges közvetlen telefonbeszélgetésére vonatkozó kínai tervekre a fehér házi illetékes úgy reagált, hogy az Egyesült Államok régóta ösztönzi Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy beszéljen Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. John Kirby kifejtette, hogy az Egyesült Államok szerint fontos, hogy a kínai államfő az ukrán elnök álláspontjáról is közvetlenül szerezzen tudomást, és ne csak Putyin orosz elnök véleményéről értesüljön első kézből.

Forrás: MTI; Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.