Pesti Srácok

A Nézőpont és a Medián is hangulatjavulást és a Fidesz előnyét méri

null
Budapest, 2012. február 7. Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos évértékelő beszédét tartja a budapesti Millenárison. A Fidesz elnöke 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére. MTI Fotó: Kovács Tamás

A háborús pesszimizmus és a szankciós válság közepette is javult a magyarok hangulata, a kormánypártok pedig megőrizték a választáson szerzett támogatottságukat – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb és a Medián legutóbb nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásaiból.

– tették hozzá. Kiemelték, hogy a 2023-as politikai évadnyitány után elsőként publikált – hibahatáron belül közel azonos – kutatási eredmények alapján a magyarok közhangulata jelentősen javult az idei év elején, a háborús pesszimizmus ellenére is. A Nézőpont Intézet és a Medián decemberi kutatása szerint még a magyarok kétharmada (egyaránt 66 százalék) gondolta úgy, hogy inkább rossz irányba mentek a dolgok az év végén, azonban február végén, március elején már közel tíz százalékponttal kevesebben voltak borúlátók (57–58 százalék).

PestiSracok facebook image

– írták. Megjegyezték, hogy a Nézőpont Intézet utoljára február végén, a Mediánnal egy időben mérte a pártok népszerűségét. Mindkét kutatás hasonló támogatási adatokra jutott. A Nézőpont Intézet a biztos szavazók bázisán vizsgálta a pártok legvalószínűbb listás eredményét, amely alapján a szavazók több mint fele (52 százalék) a Fidesz–KDNP-t támogatná. A Medián a választani tudó "biztos" szavazók körén belül szintén arra mutatott rá, hogy a kormánypártiak tennék ki a szavazók több mint felét (51 százalék).

A két felmérés hasonlóan a DK-t látta a legnagyobb ellenzéki pártnak: 12 (Nézőpont) és 14 (Medián) százalékos támogatás mellett. A harmadik legnépszerűbb párt esetében azonban enyhe, de hibahatáron belüli különbség látható a két intézet adata között. A Nézőpont a Mi Hazánk 9 százalékos támogatottságát mérte, míg a Medián a Momentumot látta 9 százalékos erőnek – olvasható a felmérésben. Hozzátették: mindkettő kutatás alapján a magyarok bejuttatnák a parlamentbe a Kétfarkú Kutya Pártot: 9 (Nézőpont) és 6 (Medián) százalékkal, a Jobbik pedig mindkét esetben a bejutás küszöbén áll: 4 (Nézőpont), illetve 5 (Medián) százalékon.

– közölte a Nézőpont Intézet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI Fotó: Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.