Pesti Srácok

Bajnokiján is kikapott a Fradi, egyre nagyobb bajban a Fehérvár és a Vasas!

null

Egyre mélyebbre süllyed a Vasas és a Fehérvár, menekül az Újpest és a Kispest, itthon sem ment a Fradinak, miközben továbbra is szárnyal a Debrecen és a Kecskemét. Nagyjából így foglalható össze a labdarúgó NB I mögöttünk hagyott fordulója.

A 23. fordulót rendezték a hétvégén a magyar labdarúgó-bajnokság első osztályában, amelynek keretében szombaton és vasárnap egyaránt három-három mérkőzésre került sor. A szombati párharcok során a Paks legyőzte hazai pályán a Fehérvárt, így az atomvárosiak nagy lépést tettek afelé, hogy a tabella első felében zárják majd a bajnokságot. A Fehérvár ezzel szemben a múlt heti, Vasas elleni „hatpontos” meccsen aratott győzelme után ezúttal is kikapott, amellyel visszaszorult a már kiesést jelentő tizenegyedik helyre. Érdekes kérdés, hogy vajon mi állhat a fehérvári mélyrepülés hátterében, hiszen a játékoskeret erejét tekintve ennél lényegesen jobban kellene állnia a piros-kékeknek.

A Debrecen éppen ellentétes úton jár, mint a Fehérvár. Dzsudzsák Balázsék félelmetes tavaszi menetelésük során ezúttal a szomszédvárból, Kisvárdáról hozták el a három bajnoki pontot. Kiváló szereplésük eredménye, hogy nem csupán elkerültek a kiesőzónától, de immáron ott vannak a dobogó harmadik fokán. Kisvárdán ugyanakkor valami megtört, a piros-fehérek jó ideje képtelenek diadalmaskodni. A játéknap harmadik meccsén a Honvéd legyűrte a Zalaegerszeget, így hiába a belső viszályok sora – előbb a válogatott kerettag Szappanost, majd Zsótért tették partvonalon kívülre Kispesten –, a csapat mégis lélegzethez jutott.

Angyalföldön ugyanakkor egyre fojtogatóbb a légkör, mert a múlt hét közepén kipattant botrány után – amelynek eredményeként Márkvárt, Radó és Feczesin „átmenetileg, de meghatározatlan ideig” a második csapathoz lett száműzve – újabb pofonba szaladt bele a Vasas. Ezúttal a Kecskemét verte meg simán a fővárosiakat, amelynek révén a Vasas lassanként kilátástalan helyzetbe kerül a bennmaradásért folytatott ádáz harcban. A kecskemétiek ugyanakkor nem lassítanak, újabb győzelmükkel megerősítették pozíciójukat a tabella második helyén. Szabó István kizárólag magyar játékosokat foglalkoztató gárdája hovatovább készülődhet a nemzetközi kupaszereplésre.

PestiSracok facebook image
Yohan Croizet (10-es mezben) visszatérése sokat segíthet abban, hogy az Újpest elérje célját, az élvonalbeli tagság biztos megőrzését. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Yohan Croizet (10-es mezben) visszatérése sokat segíthet abban, hogy az Újpest elérje célját, az élvonalbeli tagság biztos megőrzését. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A vasárnap esti mérkőzéseken előbb az Újpest verte meg a Mezőkövesdet, ami komoly fegyvertény a liláknak, nem csupán azért, mert a Kövesd tavasszal jól szerepel, hanem azért is, mert a Megyeri úton égetően szükség van minden pontra a kiesés elleni küzdelemben és most rögtön hármat is szereztek. Miután sérüléséből felépülve visszatért a csapatba az egész élvonal egyik legkreatívabb fazonszabásza, Yohan Croizet, jogos lehet a remény, hogy gond nélkül megőrzik NB I-es tagságukat.

A zárómérkőzést a Ferencváros és a Puskás Akadémia csapatai vívták az Üllői úton, ahol a vendégek győztek, némi meglepetésre, ám korántsem érdemtelenül, mert bár az akarattal nem volt baj a Fradinál, de a játék nem igazán ment a címvédőnek. A Ferencváros előnye ennek ellenére is közel négy fordulónyi a tabella élén, komoly veszély nem fenyegeti tehát a zöld-fehérek címvédését, Hornyák Zsolt csapata viszont visszaelőzte a Kisvárdát és megőrizte előnyét a Pakssal szemben is, így továbbra is versenyben van a nemzetközi kupaindulást érő harmadik helyezésért.

*****

Eredmények (23. forduló)

Kisvárda–Debrecen 0–1

Paks–Fehérvár 2–1

Bp. Honvéd–Zalaegerszeg 1–0

Kecskemét–Vasas 2–0

Újpest–Mezőkövesd 1–0

Ferencváros–Puskás Akadémia 1–2

*****

A bajnokság állása

1. Ferencvárosi TC23155347–19+2850
2. Kecskeméti TE23912233–22+1139
3. Debreceni VSC2397738–34+434
4. Puskás Akadémia2389629–29033
5. Paksi FC2395940–38+232
6. Kisvárda2388734–37–332
7. Mezőkövesd2377924–29–528
8. Zalaegerszegi TE23761028–28027
9. Újpest FC23761028–38–1027
10. Budapest Honvéd23671026–36–1025
11. Mol Fehérvár23661128–34–624
12. Vasas FC233101017–28–1119

Vezető kép: Banó-Szabó Bence (jobbra, lila mezben) a Vasas ellen is betalált, hozzásegítve ezzel csapatát az újabb győzelemhez. A Kecskemét 2–0-ra legyőzte a Vasast, így továbbra is biztosan őrzi második helyezését a tabellán. Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.