Pesti Srácok

Bánki Erik: súlyos baloldali visszaélésekre figyelmeztet az ÁSZ elnöke

null

Súlyos visszaélések és törvénysértések gyanújára figyelmeztetett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a baloldal kampányfinanszírozása kapcsán – hangsúlyozta Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában annak kapcsán, hogy számvevőszéki vizsgálat indult a "guruló dollárok" ügyében.

A kormánypárti politikus azt mondta, értesülése szerint az ÁSZ-vizsgálat a feltárt problémák miatt a vártnál hosszabb időt vesz majd igénybe, sőt, be kell vonni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt is, mivel az ellenzéki pártok által benyújtott számlák alapján az adócsalás, adóelkerülés gyanúja is fennáll.

– jelentette ki Bánki Erik. Felidézte: a baloldali pártok komoly hazugságspirálba kerültek, hiszen eleinte "mikroadományokat" emlegettek, majd kiderült, hogy mindössze néhány nagy támogató adta össze a "bődületes mennyiségű" pénzt.

PestiSracok facebook image

– mondta a bizottsági elnök. Szerinte Karácsony Gergely főpolgármester is érintett kell, hogy legyen az ügyben, hiszen a kampányban miniszterelnök-jelölt volt, és "az egyik legbizalmasabb tanácsadója, Korányi Dávid működtette" a külföldi finanszírozás rendszerét. Bánki Erik teljességgel kizártnak nevezte, hogy a külföldi pénzek csak Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölthöz érkeztek volna. Hozzátette: a baloldali összefogás minden tagjának tisztában kellett lennie azzal, hogy a pénz honnan ered és milyen célokra fogják felhasználni.

– érvelt Bánki Erik, megjegyezve: a támogatás nagy része ráadásul a DatAdat nevű céghez vándorolt, ami mögött Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök áll. Bánki Erik kiemelte: minden magyar embernek joga van ahhoz, hogy tudja, pontosan mi történt, hiszen Magyarország irányításáról van szó.

– húzta alá.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu