Pesti Srácok

Dömötör Csaba: ez az út a világháborúhoz vezet, most lenne jó megállni (VIDEÓ)

Eddig már harmincöt ország küldött halálos katonai fegyvereket az orosz–ukrán háborúba – idézte fel Facebook-videójában Dömötör Csaba, kiemelve, ezt már nem lehet helyi konfliktusnak tekinteni. A fideszes képviselő szerint már nem túlzás azt mondani, hogy „ez az út a világháborúhoz vezet”.

Dömötör Csaba kifejtette: az eszkalációt mutatja, hogy nemcsak európai országok küldenek fegyvert, hanem Ausztrália, Pakisztán, Szudán és az Egyesült Államok is. Megjegyezte: jellemző a német háborús politika fejlődéstörténete is, hiszen a német kancellár egy éve még azt mondta, csak ötezer sisakot küldenek, és úgy érvelt, ennek megvannak az okai, amelyek az elmúlt évtizedek fejleményeire alapulnak.

– hangsúlyozta Dömötör Csaba, kiemelve: ehhez képest most már nemcsak páncéltörő fegyvereket és rakétákat, hanem Leopard tankokat is küldenek.

PestiSracok facebook image

– húzta alá. Dömötör Csaba hangsúlyozta: bár a felajánlások jelenleg még csak tagállami szinten zajlanak, az Európai Parlament nemrégiben elfogadott állásfoglalásában már tételesen fel van sorolva, milyen fegyvereket, rakétarendszereket, vadászgépeket kell küldeni Ukrajnának.

– mondta a videóban a politikus.

Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.