Pesti Srácok

Egy kutatás szerint jelentősen nőtt az atomenergia támogatottsága Magyarországon

null

A magyar társadalom évek óta atomenergiapárti, támogatja a paksi atomerőmű bővítését, ez az álláspont pedig csak erősödött az ukrajnai háború és az energiaválság hatására - derül ki a Társadalomkutató 2020 és 2023 elején készített kutatásaiból, amelyeket a Magyar Nemzet online felületén szemléztek kedden.

A 2023 elején készült felmérésben a magyarok kétharmada (66 százalék) nevezte meg az atomenergiát mint a "lakosság biztonságos és folyamatos áramellátásának" biztosítóját, míg korábban csak alig több mint a magyarok fele (53 százalék) vélekedett így. A felnőtt lakosság 62 százaléka azt is szeretné, ha az energiaellátásban az állam nagyobb mértékben támaszkodna az atomerőművekre, míg 2020-ban 53 százalékuk vélekedett így.

A hosszú távú prognózis is atomenergia-párti elmozdulást tükröz: az elérhető energiahordozók közül tízből négyen az atomenergiától várják leginkább "20-50 év távlatában" az ország stabil energiaellátását, 2020-ban tízből hárman vélekedtek hasonlóan - fűzték hozzá.

A felmérés szerint a legkevésbé környezetkárosító energiaforrásnak az "időjárásfüggő megújuló energiákat" tartja a magyarok 43 százaléka, további 22 százalékuk pedig a "hagyományos megújuló energiákat". A megújuló energiák környezetkímélő voltába vetett bizalom összesen kétharmados, amely nem változott a két felmérés között. Az atomenergiát csak alig minden negyedik megkérdezett (23 százalék) gondolja a legkevésbé környezetkárosítónak.

PestiSracok facebook image

A többség szerint a paksi atomerőmű a legolcsóbb forrás

Kitértek arra is, hogy idén év elején a magyar felnőtt lakosság 59 százaléka (2020-ban 50 százalék) osztotta azt az álláspontot, hogy az atomerőmű a legolcsóbban áramot előállító erőműtípus, és 70 százalékuk (korábban 61 százalék) gondolta azt, hogy a paksi atomerőmű állítja elő Magyarországon a legolcsóbban az áramot.

A magyarok rendkívül magas és növekvő aránya egyetért azzal, hogy "Magyarországon atomerőmű működik": 2020-ban a megkérdezettek 64, 2023-ban 70 százaléka vélekedett így. A magyar lakosság 62 százaléka pedig azt is támogatja, hogy új atomerőmű-blokk vagy -blokkok épüljenek Pakson (2020-ban 51 százalék) - ismertette a Társadalomkutató.

Hozzátették, a felnőtt lakosság 57 százaléka támogatja azt is, hogy az új paksi atomerőmű-blokkokat a "legkorszerűbb orosz technológia felhasználásával" építsék meg, 2020-ban a megkérdezettek 53 százaléka állt az orosz technológia pártján - derül ki a kutatásból.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.