Pesti Srácok

Elképesztő állapotok Franciaországban: kétmillióan tüntettek Macron ellen, 175 rendőr megsérült

Elképesztő állapotok Franciaországban: kétmillióan tüntettek Macron ellen, 175 rendőr megsérült

Elszabadultak az indulatok, miután Macron parlamenti szavazás nélkül fogadtatta el a nyugdíjtörvényt. A nyugdíjreform ellen Franciaország-szerte zajló tüntetések és zavargások során kedden 175 rendőr is megsérült – közölte Gérald Darmanin francia belügyminiszter szerdán a Twitteren.

A belügyminisztérium adatai szerint az országos tüntetéseknek kedden mintegy 740 ezer résztvevője volt. A CGT szakszervezet azonban kétmilliós részvételről számolt be. A miniszter tájékoztatása szerint a tüntetések biztosítására 13 ezer rendőrt vetettek be és 201 tüntetőt őrizetbe vettek. A média zavargásokról és anyagi károkról számolt be Párizson kívül Nantes-ban, Rennes-ben, Lille-ben, Bordeaux-ban, Calais-ban, Dijonban, Toulouse-ban, Strasbourgban és Caenben is. Mint írták, több helyszínen előfordult, hogy a rendőrök vízágyút és könnygázt is alkalmaztak a tüntetők ellen.

A nyugdíjkorhatárt 62 évről 64-re emelő nyugdíjreform ellen hetek óta tüntetnek Franciaországban. A kezdetben békés demonstrációk után akkor kezdtek elszabadulni az indulatok, amikor az államfő, Emmanuel Macron parlamenti szavazás nélkül fogadtatta el a törvényt. A kormány ellen két bizalmatlansági indítványt is benyújtottak, de mindkettő kudarccal végződött. A törvény szövegét az alkotmánytanács még felülvizsgálja, de Macron el akarja érni, hogy a reform még idén hatályba lépjen.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.