Pesti Srácok

Érvénytelen volt a merészebb klímavédelmi célokat kitűző berlini népszavazás

null

Érvénytelen volt a merészebb klímavédelmi célokat kitűző berlini népszavazás – közölte vasárnap este a tartományi választási bizottság röviddel a szavazatok feldolgozásának lezárulta előtt.

A testület tájékoztatása szerint az igen szavazatok szükséges aránya már nem lesz meg. A voksok 98 százalékos feldolgozottsága mellett az előterjesztés támogatói ugyan többen voltak, mint annak ellenzői, ezzel azonban a népszavazás érvényességének csak az egyik feltétele teljesült. A másik, hogy a népszavazásra jogosult választópolgárok legkevesebb 25 százalékának kell támogatnia az előterjesztést, már nem. A legfrissebb adatok szerint 423 ezren támogatták 405 ezer ellenében a merészebb klímavédelmi célokat. Ugyanakkor az érvényességhez legalább 608 ezer igen szavazat kellett volna.

A Klimaneustart (Klíma-újraindítás) nevű környezetvédelmi szövetség által indítványozott referendum célja az lett volna, hogy a német főváros törvénymódosítással vállaljon kötelezettséget arra, hogy az országosan kitűzött 2045 helyett 2030-ig érje el a klímasemlegességet. Németország korábban arra vállalt kötelezettséget, hogy 2045-re megteremti a klímasemlegességet, ami azt jelenti, hogy az ország üvegházhatásúgáz-kibocsátása nem haladja meg azt a mértéket, amelyet a természetes, illetve más szénelnyelők kezelni tudnának. Ehhez az 1990-es szinthez képest 95 százalékkal kell csökkenteni az autók, repülőgépek, fűtési rendszerek, erőművek, illetve ipari termelők károsanyag-kibocsátását.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/DPA/Paul Zinken

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.