Pesti Srácok

"És akkor előjött ez a szemét figura a pénzzel..." – Újabb szülő állítja: félmilliót kellett volna fizetnie, hogy gyermekét felvegyék az Eötvösbe

null

Újabb hangfelvétel jelent meg az Eötvös József Gimnázium elmúlt hetekben kirobbant felvételi botrányával összefüggésben, ezúttal a Fullank.hu-n. A portál kiadója, Menyhért Mészáros László egy elváltoztatott hangú illetővel beszélget, aki azt állítja, korábban az iskola tanulója volt, és később szülőként a jó jegyekkel rendelkező gyermekét szerette volna átjelentkeztetni az Eötvösbe 2010 környékén, ám ezért állítólag félmillió forintot kellett volna fizetnie.

A felvétel tanúsága szerint a gyereket év közben akarták átíratni az Eötvös József Gimnáziumba, ám hiába volt jó tanuló, Moss László, az intézmény igazgatója közölte: csak akkor lenne hely, ha támogatná az Eötvös alapítványt 500 ezer forinttal.

– teszi fel a kérdést Menyhért Mészáros László, amelyre beszélgetőpartnere úgy reagált:

PestiSracok facebook image

A név nélkül nyilatkozó férfi elmondta: a beszélgetésnek nem volt tanúja, de az ötszázezres felvételi ár ugyanakkor elhangzott.

Mint korábban beszámoltunk, egy felvétel tanúsága szerint az ország egyik legjobb középiskolájának számító budapesti Eötvös József Gimnázium igazgatója, Moss László, valamint a gimnáziumhoz tartozó Reáltanoda Alapítvány vezetője, Kálmán Gábor a gyanú szerint pénzért vehettek fel olyan diákokat az iskolába, akik pontszámuk alapján nem tudtak volna bekerülni. A rendőrség vesztegetés gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Forrás: mandiner.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.