Pesti Srácok

Ferenc pápa lesz a Disney egyik műsorának a főszereplője

null

Húsvét előtt láthatja az amerikai közönség azt a produkciót, amelyben a Z-generáció tagjai szembesítik kérdéseikkel és balos narratívájukkal a katolikus egyházfőt – írja a Mandiner.

Új dokumentumfilmet mutat be április 5-én a Disney. A pápa válaszai című produkciójukban Ferenc pápa beszélget fiatalokkal (egészen pontosan a Z-generáció tíz tagjával), az ő felvetéseikre és kérdéseikre válaszol, bemutatva az adott témakörben a katolikus tanítást. A Mandiner cikke szerint a film tipikus progresszív-baloldali témákat dolgozza fel, így terítékre kerül az abortusz, az LMBTQ és a feminizmus témaköre is.

A filmet Rómában forgatta két, baloldali értékrendű újságíró, Jordi Évole és Marius Sanchez. Spanyol nyelvű produkciójával a Disney az amerikai spanyolajkú közösséget célozza és a Hulu felületén jelentkezik majd húsvét ünnepe előtt néhány nappal. A politikai aktivitásáról is ismert Jordi Évole a Salvados (Megmentett) című spanyol nyelvű hírműsor házigazdája volt tizenegy éven keresztül, műsorában gyakran kritizálta a katolikus egyházat és ironikus, szatirikus hangon szólt a kereszténységről. Ugyanakkor nem ez az első alkalom, hogy Ferenc pápával dolgozik: korábban készített már interjút is a katolikus egyházfővel.

A Disney műsorpolitikájában azonban mindezzel együtt is enyhülésnek számít, hogy teret ad például a katolikus véleménynek. A céget a közelmúltban számos kritika érte, amiért gyermekeknek szánt műsorait sorra teletűzdelte érzékenyítő tartalmakkal és egyre hangsúlyosabbá tette az LMBTQ-tematikát. A vállalat éléről menesztették a progresszív vonalat képviselő Bob Chapeket, aki csúcsra járatta az LMBTQ-propagandát, ám regnálása alatt mintegy 40 százalékkal csökkentette a cég értékét, és az a Robert Iger került vezető pozícióba, aki szerint káros a Disney számára, hogy ideológiai vitákba bocsátkozik és állást foglal ezekben a kérdésekben.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/AP/Ben Curtis

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.