Pesti Srácok

Gyurcsány Ferenc Jézushoz hasonlította az ellenzéket

Gyurcsány Ferenc Jézushoz hasonlította az ellenzéket

A Mandiner számolt be arról, hogy Gyurcsány Ferenc a Spirit FM vendége volt, a beszélgetésben több témát is érintettek, és természetesen igen erős nyilatkozatokat tett a baloldal vezére. Előkerült például Márki-Zay Péter azon megnyilvánulása, miszerint Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter a pártelnöki értekezletekről közösen mentek ki dohányozni. A DK elnök sietett leszögezni: nem dohányzott együtt Jakab Péterrel, amikor munkakapcsolatba kerültek, akkor Gyurcsány már nem dohányzott.

Gyurcsány Ferenc legutóbbi bejegyzésében egészen érdekes gondolatokat osztott meg, amit talán nem is kellene részletesen ismertetni, így inkább szemezgettünk azokból néhányat. Itt van például, amint a DK vezére Márki-Zay Pétert bírálja erősen:

– fogalmazott a DK elnöke. Azt nem tudja, hogy Dobrev Klára nyert volna-e Orbánnal szemben, de abban biztos, hogy ilyen megalázó vereséget nem szenvedett volna.

PestiSracok facebook image

Szóba került az is, hogy Karácsony Gergely az előválasztás második fordulója előtt visszalépett Márki-Zay javára. Arra a kérdésre, hogy árulónak tartja-e Karácsony Gergelyt a visszalépése miatt, azt válaszolta:

Azt nem tudja, hogy az utolsó pillanatban miért döntött a visszalépés mellett Karácsony, de hozzátette, hogy "a döntése legitim". Nem gondolja árulónak a főpolgármestert, szerinte rossz döntést hozott.

Budapestet a kormány ellen fordítaná

Gyurcsány Ferenc a műsorban elárulta: úgy látja, hogy a főpolgármester ambíciói véget érnek a Blaha Lujza tér felújításával vagy azzal, hogy vigyék el a szemetet. A DK-elnök szerint azonban Budapest szervezett politikai közössége lehetne egy „szabad Magyarország” megteremtésének, de ehhez meg kell szervezni Budapestet politikai értelemben, és nem helyettes államtitkárokkal konzultálni még 2 milliárd forintról, hanem nekimenni a kormánynak. „Itt van egy majdnem kétmilliós város, amelynek a kétharmada torkig van Orbán uralmával. Van neki egy hozzánk közel álló főpolgármestere.

– fejtette ki Gyurcsány. Hozzátette:

Könnyű szeretni Karácsony Gergelyt. De nem teljesíti a feladatát szerintem. Tehát, hogy lesz majd biciklisáv az Üllői úton, ez állati jó, annak, aki szereti a biciklis sávot, én erről most nem tudok véleményt mondani. De szerintem itt nem ér véget a feladat.

– fogalmazott, hozzátéve, hogy "ők Jézus", "Orbán pedig Barabás, az áruló, és nem lehet utat engedni a Barabásoknak".

Karácsony ellenfele

Arra a kérdésre, hogy lesz-e DK által támogatott kihívója Karácsony Gergelynek, Gyurcsány Ferenc azt válaszolta: három ember van a tarsolyukban, van, aki a pártos világhoz van közelebb, van, aki civilnek tekinthető, de az alap dilemma az Gyurcsány szerint, hogy kihívást akarnak-e intézni főpolgármesterrel szemben. Megjegyezte, rá kell ébreszteni Karácsonyt arra, hogy rossz úton jár sok tekintetben. 2024-re meg fognak állapodni a kerületekről és a főpolgármesterről is – tette hozzá.

A teljes adást visszahallgathatja itt:

Forrás: Mandiner.hu/ Fotó: Hatlaczki Balázs (PS)

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.