Pesti Srácok

Karácsony Gergely: aki ma kokárdát hord, annak azt is ki kell mondania, szabadságot Ukrajnának

Karácsony Gergely: aki ma kokárdát hord, annak azt is ki kell mondania, szabadságot Ukrajnának

Budapest, miként sok szabad magyar város, köztársaság. Budapest köztársaság és az is marad - hangoztatta a főpolgármester a március 15-i nemzeti ünnepen rendezett Szabadságmenet elnevezésű eseményen a fővárosban.

Karácsony Gergely beszédében úgy fogalmazott, hogy "a köztársaságot száműzték az országunk nevéből és száműzték az állam működéséből is". Szavai szerint ugyanakkor a köztársaság ott van a szabad önkormányzatokban, a civilek munkájában, a tanárok és a diákok mozgalmában, az orvosi kamarában, a városvédők és jogvédők küzdelmeiben, a helyi civilekben, közösségekben. A főpolgármester azt mondta, hogy a köztársaságért zajló küzdelem "nemcsak, sőt egyre kevésbé" a pártpolitika felszínén zajlik. Karácsony Gergely egyúttal a köztársaság ügyét az ellenzéki pártok, a "szabad önkormányzatok" és a civilek közös ügyének nevezte, majd a 2024-ben esedékes önkormányzati választásokra utalva a "szabad városok" megvédését és számuk gyarapítását sürgette.

Kifejtette: régen a városok úgy védték az értékiket, hogy falakat emeltek, ma azonban úgy, hogy "ledöntjük ezeket a falakat, hogy még többet tehessünk a békéért, a szabadságért és az egyetértésért". Azért "vagyunk újra együtt, mert eszünk ágában sincs alattvalónak lenni". "Mindazokkal, akik ma kokárdát viselnek a szívük fölött, közös a sorsunk, egyek vagyunk. Egy köztársaság, egy nemzet, egy haza" - hangoztatta. Szólt arról is, hogy a 175 éves magyar forradalmat és szabadságharcot a 150 éve egyesített Budapest köszönti Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján. Karácsony Gergely a miniszterelnök Kiskőrösön tartott ünnepi beszédére utalva úgy vélekedett: érdekelné a költőt, hogy "vajon melyik versét veszik szájukra a dicsőséges nagyurak". "Bennünket az (...) hozott össze, hogy legyünk jobbak, nemesebbek a dicsőséges nagyuraknál" - fogalmazott, majd keserű felismerésnek nevezte, hogy "nem tettünk még eleget" a szabadságért, "ha megint van okunk a szabadságunkat félteni".

PestiSracok facebook image

-mondta. A főpolgármester úgy vélte, hogy 1848 "nagyszerűsége és tragédiája" is abból fakadt, hogy Európa népei csak együtt lehetnek szabadok.

-jelentette ki. Közölte: a Szabadságmenet nem ma ér véget, hanem ma kezdődik, "találkozunk ugyanitt ugyanígy, sőt ha lehet kicsivel többen".

Az esemény résztvevői 15 órakor indultak a Hősök teréről, ahova nem sokkal 17 óra előtt érkeztek meg. A felvonulók a többi között "a történelmet mindig az ifjúság írja" feliratú molinót tartottak fel, illetve nemzeti lobogót és a Tanítanék mozgalom jelképévé vált kockás zászlót is lengettek.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.