Pesti Srácok

Magyar–üzbég csúcstalálkozó – A veszélyes időkben is sikerült továbbfejleszteni kapcsolatainkat

null

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délelőtt megbeszélést folytatott Savkat Mirzijojev üzbég államfővel Ankarában, ahol a nap folyamán rendezik meg a Türk Államok Szervezetének rendkívüli csúcstalálkozóját – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

A tárgyaláson a felek örömmel állapították meg, hogy a két nép közötti barátságot mára sikerült intézményesíteni, a korábban kötött egyezmények végrehajtása rendben halad. Üdvözölték, hogy az OTP Bank immár az üzbég bankrendszerben is tevékenykedik, és ez utat nyit egy sokkal szélesebb magyar–üzbég gazdasági együttműködésnek. Fontosnak nevezték, hogy mielőbb meginduljon Budapest és Taskent között a közvetlen menetrendszerinti légiforgalom. A megbeszélésen az ukrajnai háború és a szankciós válság is téma volt. Elhangzott: nehéz és veszélyes időket élünk, ami mindkét államot súlyosan érinti. A globális átrendeződések pedig csak még sürgetőbbé teszik a tűzszünet és a béke megteremtését, ahogyan Magyarország és Üzbegisztán összefogását is, és jó lenne, ha ezzel párhuzamosan felgyorsulna Európa és Közép-Ázsia politikai, gazdasági közeledése is – ismertette a tárgyalásokon elhangzottakat Havasi Bertalan.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.