Pesti Srácok

Március 15. – Országszerte és a határon túl is számos rendezvényt tartanak

Március 15. – Országszerte és a határon túl is számos rendezvényt tartanak

Országszerte és a határon túl is számos ünnepi rendezvényt tartanak ma, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulója alkalmából. Orbán Viktor miniszterelnök Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Művelődési Központ előtt mondja el ünnepi beszédét. A budai Várban és a Múzeumkertben egész napos programokkal várják a családokat.

A központi rendezvények reggel 9 órakor kezdődnek a Parlament előtti Kossuth Lajos téren a hagyományos zászlófelvonással. Az Országházban nyílt napot tartanak: az érdeklődők ingyenesen megtekinthetik a díszlépcsőházat, a kupolacsarnokot, és a Szent Koronát.

Orbán Viktor miniszterelnök 15 órától Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Művelődési Központ előtt mondja el ünnepi beszédét, melyet Domonyi László, a város polgármesterének köszöntője és művészeti előadás előz meg. Délelőtt fél tíztől a Nemzeti Múzeumhoz a huszárok ünnepi díszmenete tart, majd a Múzeumkertben díszünnepség veszi kezdetét, ahol Csák János kulturális és innovációs miniszter tart ünnepi beszédet, ezt követően múzeumi túra és társasjátékok várják a gyermekeket és felnőtteket.

A budai Várban a Várkapitányság programjai várják az érdeklődőket, előadások, kiállítások, zene, tánc és irodalom, történelmi séták és ingyenes családi programok, fegyverbemutató és lovas huszárok töltik meg a nemzeti ünnepen a megújuló Budavári Palotanegyed helyszíneit. A legtöbb esemény ingyenes, de a népszerűbb programoknál előzetes regisztráció szükséges a részvételhez. Regisztrálni a https://varkertbazar.hu/esemenyek/unnepi-csaladi-programok-marcius-15-en linkre kattintva lehet.

PestiSracok facebook image

A Várkert Bazárban egész nap kézműves programokkal, interaktív játékokkal várják a családokat; 10 órától Jankovics Marcell rajzfilmklasszikusa, a János Vitéz látható, 19 órától pedig Petőfi Sándor elbeszélő költeményének élőzenés táncos változatát lehet megtekinteni.

A fővárosi Duna-korzón a Magyarország 365 fotópályázat alkotásaiból kedden nyílt fotókiállítás képei április 10-ig, húsvét hétfőig láthatók a Pesti Vigadó és a Petőfi-szobor között. A Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány felkérésére népszerű könnyűzenei előadók készítettek zenei feldolgozást egy-egy Petőfi-versből, a költő születésének bicentenáriuma alkalmából. A klipek már megtekinthetőek a Kertész Imre Intézet YouTube-csatornáján: https://www.youtube.com/@kerteszimreintezet/featured

A Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című színházi előadás ezekből a dalokból és prózai szövegekből készül. A produkciót 17 órától láthatja a közönség a Hagyományok Házában. Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött: [email protected]

A központi programok mellett országszerte tartanak különböző ünnepi rendezvényeket.

Az ellenzéki pártok közül a DK Budapest belvárosában tart rendezvényt, az MSZP vezetői Petőfi Sándor szobrát koszorúzzák meg, a Mi Hazánk Mozgalom pedig Béketüntetés címmel a Pilvax közbe hirdetett délutánra nagygyűlést. Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán közvetített ünnepi beszédet mond, emellett a Szabadságmenet elnevezésű rendezvény nyitóbeszédét tartja meg.

A határon túli magyarlakta településeken is számos megemlékezést tartanak a forradalom és szabadságharc ünnepén. Sepsiszentgyörgy főterén 16 órától ünnepi műsort rendeznek, melynek során Varga Judit igazságügyi miniszter is beszédet mond.A kézdivásárhelyi ünnepi műsor díszvendégei Cseke Attila, a román kormány fejlesztési minisztere, valamint Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár lesznek.

A Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjával 147 Kárpát-medencei középiskola mintegy 6500 diákja utazik a március 15-i nemzeti ünnepen legalább egy határ átlépésével egy másik iskolához közösen ünnepelni és emlékezni. A nemzeti ünnephez kapcsolódó programok miatt szerdán több helyütt közúti korlátozásokra, és emiatt közösségi közlekedési változásokra kell készülni.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs)

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.