Pesti Srácok

A Momentum perrel vonatná vissza a debreceni akkumulátorgyár környezethasználati engedélyét

null

Független szakértőkkel és civilekkel együtt perli be a Momentum a debreceni akkugyár környezethasználati engedélyét – közölte a párt hétfői közleményében. Amennyiben a per sikerrel végződne, akkor az építkezést le kell állítani.

A Momentum szerint jogszerűtlenül adták ki a gyár építési engedélyét, mert:

  • a környezethasználati engedély kiadása során nem megfelelően vizsgálták a beruházás Nemzeti Környezetvédelmi Programmal való összhangját;
  • nem került bevonásra a nyilvánosság az eljárás valamennyi szakaszában;
  • nem megfelelően értékelték a tervezett gyár okozta környezeti terhelést, így többek között egy, az embriókra és felnőttekre is veszélyes vegyület talajban történő felszívódásának kockázatát, valamint a szennyvízbe kerülés jelentette veszélyeket;
  • nem vizsgálták a vegyszer semlegesítésének lehetőségeit sem;
  • nem vizsgálták a szén-dioxid-kibocsátás okozta környezeti terhelést.

PestiSracok facebook image

– teszi hozzá Facebook-bejegyzésében a párt.

Forrás: OS; Fotó: MTI