Pesti Srácok

Navracsics Tibor: együttműködésre sarkallja a településeket a Pajta program

null

Az egész éven át zajló Pajta program a településeket együttműködésre sarkallja, amely a tervek szerint a jövőben is megmarad a régiót erősítve – hangsúlyozta a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa program keretében zajló rendezvénysorozat csütörtöki, veszprémi sajtótájékoztatóján a területfejlesztési miniszter.

Navracsics Tibor elmondta, hogy a tavalyi rendezvényhez képest idén kétszer annyi, 29 település csatlakozott a programhoz. Mint hozzátette, a rendezvénysorozat által erősödik a települések lakosságmegtartó ereje is.

– emelte ki a miniszter.

PestiSracok facebook image

Nagy Krisztián, a VEB2023 EKF Pajta programért felelős vezető projektmenedzsere elmondta, hogy a csatlakozó települések összesen 170 millió forintból valósítják meg sokszínű programjaikat. Vannak köztük a hagyományápolást, a kulturális nevelést, a helyi közösségépítést szem előtt tartó rendezvények, valamint sok olyan is, amely a kistelepülések együttműködésén alapul. A rendezvénysorozat egyebek mellett zenei, képzőművészeti programokkal, kiállításokkal, ismeretterjesztő és színházi előadásokkal várja az érdeklődőket az év során.

  • Április 1-jén például a falusi élet nyújtotta lehetőségekkel ismerteti meg az érdeklődőket az Öko Márkó című program, amelynek keretében szó lesz a kertek kialakításáról, a madárbarát kertről és madárodút is lehet készíteni. A nap folyamán kitelepül Márkóra a Feltöltő Pont, Veszprém csomagolásmentes boltja.
  • Április 14-én, Balatongyörökön Ritmus a világ címmel zenés előadást hallhat a közönség. Varga Endre fuvolaművész interaktív előadássorozata, amelyet élőzene, tánc és közös dobolás is kísér, a latin ritmusok között segít eligazodni.
  • Ugyancsak április 14-én Litéren Ősi Attila paleontológusnak, a Magyar Dinoszaurusz-kutató Expedíció tagjának előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Az előadásban szó lesz a hazai dinoszaurusz- és más őshüllő-lelőhelyek kutatásáról, a kutatások legújabb eredményeiről és technikáiról.
  • A latin-amerikai és a spanyol zenéről tartanak ismeretterjesztő előadást április 24-én Balatonfűzfőn is: a Gyöngyhalász Latin trió tagjai ötrészes sorozatukban Latin-Amerika legtöbb országát, a karibi szigetvilágot, a Kanári-szigeteket és Spanyolországot is érintik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.