Pesti Srácok

Nem célja a Belügyminisztériumnak a háziorvosok büntetése

null

Tovább folytatódik a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a kormány közötti kálvária. Mint ismert, új ügyeleti rendszert vezetett be a kormány, melynek értelmében a háziorvosoknak heti két ügyeleti napot ír elő a jogszabály, aki pedig ezt nem tartja be, büntetésre számíthat. A MOK most azt javasolja az orvosoknak, hogy szerveződjenek pertársaságba azok, akik fenyegető levelet kaptak a a járási tiszti főorvosoktól amiatt, hogy nem kötöttek önként szerződést az új ügyeleti rendszerről az Országos Mentőszolgálattal. Mindeközben a Belügyminisztérium azt hangsúlyozta, hogy nem céljuk a háziorvosok büntetése, de az igen, hogy „a betegek ügyeleti ellátása zavartalan legyen”, amihez pedig orvosok szükségesek.

A MOK elnöke, Kincses Gyula egy videóban buzdította arra a háziorvosokat, hogy akik nem kötöttek önként szerződést az új ügyeleti rendszerről az Országos Mentőszolgálattal, azok szerveződjenek pertársaságba és ehhez a MOK minden támogatást megad. Kincses hangsúlyozta: meg kell támadni a tisztiorvosi határozatokat, és azonnali mentességet kell kérni a bíróságtól. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a nyertes per csak azokra vonatkozik majd, aki belépett a pertársaságba, és azt is kiemelték, hogy a törvény szerint az ügyeletet addig is el kell látni, de a szerződést nem kell aláírni, ugyanis szerintük azt a törvény nem tartalmazza, ezért azt nem is javasolják senkinek.

A minisztérium nem akar büntetni

A Mandiner kérdésekkel fordult a Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztályához, ahová az Egészségügyi Államtitkárság is tartozik. Számos tisztázó kérdésükre azt a választ kapták, hogy

PestiSracok facebook image

de az igen, hogy

amihez pedig orvosok szükségesek.

– rögzítették válaszlevelükben. Mint fogalmaztak,

Az ügyeletet nem vállaló háziorvosok akár ötmillió forintos büntetéséről és a praxisjog megvonásáról szóló hírekre a Kormányinfón az ATV is rákérdezett.

– válaszolt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Mint hozzátette, a hónapban kettő darab ügyeleti kötelezettséget ír elő a háziorvosoknak a jogszabály.

– mondta. Azt is hangsúlyozta, hogy szerinte nem egy túlzott elvárás egy háziorvostól, hogy egy hónapban kétszer néhány órás ügyeletet vállaljon.

Forrás: Mandiner, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.