új ügyeleti rendszer
Nem célja a Belügyminisztériumnak a háziorvosok büntetése
Tovább folytatódik a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a kormány közötti kálvária. Mint ismert, új ügyeleti rendszert vezetett be a kormány, melynek értelmében a háziorvosoknak heti két ügyeleti napot ír elő a jogszabály, aki pedig ezt nem tartja be, büntetésre számíthat. A MOK most azt javasolja az orvosoknak, hogy szerveződjenek pertársaságba azok, akik fenyegető levelet kaptak a a járási tiszti főorvosoktól amiatt, hogy nem kötöttek önként szerződést az új ügyeleti rendszerről az Országos Mentőszolgálattal. Mindeközben a Belügyminisztérium azt hangsúlyozta, hogy nem céljuk a háziorvosok büntetése, de az igen, hogy „a betegek ügyeleti ellátása zavartalan legyen”, amihez pedig orvosok szükségesek. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.