Pesti Srácok

Az OMSZ szerint jól működik az új ügyeleti rendszer Pest vármegyében is

null

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy jól működik az új ügyeleti rendszer Pest vármegyében is - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) pénteken az MTI-vel.

Közleményében a szervezet azt írta, a vármegye 21 ügyeleti telephelyén február elseje óta 7406 beteget láttak el a szakemberek, ebből 2738 gyermek, illetve 18 év alatti fiatal volt. Ötszáztizenöt beteg esetében elegendőnek bizonyult a telefonos orvosi tanácsadás, 5928 beteget valamelyik ügyeleten, 963-at pedig a saját otthonában vizsgáltak meg és láttak el az orvosok, mentőtisztek és APN (advanced practice nurse) szakemberek.

Közölték, a jellemzően enyhébb egészségi problémákra az esetek 87,5 százalékában az ügyeleti ellátás megfelelő megoldást jelentett, 928 beteget kellett további ellátásra valamelyik szakintézménybe irányítani. Az átlagos betegforgalom a hétvégéken is 2 beteg/óra/telephely alatt maradt és a 7406 esetből mindössze 45 beteg tünetei minősültek súlyosnak. Az adatok szerint az 1830-as központi ügyeleti telefonszám hívásfogadó rendszerében az átlagos várakozási idő Pest vármegyében 49 másodperc, a segítő telefonbeszélgetések átlagos időtartama 3 perc 25 másodperc volt.

Azt írták: a működési és betegforgalmi adatokat a jövőben is folyamatosan elemezni fogják annak érdekében, hogy a hívásfogadó kapacitás és az ügyeleti ellátó helyek erőforrásai mindenkor megfeleljenek a betegek szükségleteinek.

PestiSracok facebook image

(MTI / Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka Dániel)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.