Pesti Srácok

Peking 7,2 százalékkal növeli védelmi kiadásait

Peking 7,2 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A világban növekvő feszültségek és a globális bizonytalanság miatt Kína 7,2 százalékkal növeli védelmi kiadásait – mondta Li Ko-csiang miniszterelnök a Népi Kongresszus éves ülésszakának megnyitóján, vasárnap, Pekingben.

A tervek szerint Kína 2023-ban 1,55 trillió jüant költ katonai fejlesztésekre, ami a 2013-as kiadások nagyjából kétszerese. A Világbank szerint az ázsiai ország bruttó hazai össztermékének (GDP) 1,7 százalékát fordította a hadseregre 2021-ben. Li egyúttal a fegyveres erők modernizálására, harckészültségük megerősítésére és katonai képességeik javítására szólított fel a jelenlévő háromezer küldött előtt. A Népi Kongresszus egyik szóvivője előző nap a komplex biztonsági kihívásokkal és Kína nagyhatalmi felelősségével indokolta a kiadások emelését.

A kínai hadseregben zajló fejlesztéseket sokan aggodalommal szemlélik a nemzetközi közösségben, miután Peking egyre fenyegetőbben lép fel Tajvannal szemben, és vitatott területi követelései vannak a Kelet-, illetve a Dél-kínai-tengeren.

Li Ko-csiang beszédében határozottan ellenezte Tajvan függetlenségét, és a békés újraegyesítés mellett foglalt állást.

PestiSracok facebook image

– szögezte le. Kína saját területe részeként tekint az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező, stratégiai jelentőségű Tajvanra. Az utóbbi időben fokozódott a feszültség a felek között, és a nemzetközi közösség attól tart, hogy Oroszország ukrajnai háborúján felbuzdulva Kína hasonló lépésre szánhatja el magát Tajvan kérdésében. Kína tavaly augusztusban nagyszabású hadgyakorlatot tartott Tajvan körül, válaszul arra, hogy Nancy Pelosi amerikai házelnök a szigetre látogatott.

Li Ko-csiang megjegyzésére válaszul Tajvan leszögezte: Pekingnek szembe kellene néznie azzal, hogy a Tajvani-szoros két oldala között nincs alá-fölérendeltségi viszony, valamint tiszteletben kellene tartania Tajvan elkötelezettségét a szuverenitás, a demokrácia és a szabadság mellett. Jobb, ha Peking pragmatikusan áll a tajvani kérdéshez, és észszerűen, a kölcsönösség és a tisztelet talaján tevékenykedik, megteremtve az egészséges interakció feltételeit – tette hozzá a tajvani kormányzat.

Li Ko-csiang beszédében vázolta Kína idei gazdasági céljait. A miniszterelnök jelezte: öt százalék körüli növekedéssel számol. Már az előző évben is 5,5 százalékos növekedési célt tűzött ki a kormány, de ennek megvalósulását a koronavírus-járvány miatti lezárások megakadályozták. Így tavaly mindössze három százalékot nőtt a kínai gazdaság, ami a második legrosszabb adat volt 1976 óta. A költségvetési hiánycél három százalék, míg a munkanélküliségi ráta várhatóan 5,5, az infláció pedig 3 százalékos lesz – tette hozzá a kormányfő. Az idei év prioritása a gazdasági stabilitás, illetve a fogyasztás élénkítése. Ennek érdekében tizenkétmillió új munkahelyet teremtenek a városokban – húzta alá Li.

A március 13-ig tartó ülésszak másik nagy témája az új kormány megalakítása lesz. A korábbi kor- és mandátumkorlátok ellenére Hszi Csin-ping a várakozások szerint megszilárdítja hatalmát, és megkezdi harmadik elnöki ciklusát. Ezzel szemben Li Ko-csiang visszavonul, és helyét Li Csiang veszi át. Az új miniszterelnök személyére szombaton adhatja áldását a parlament.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Roman Pilipej

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.