Pesti Srácok

Szánthó Miklós: békére és nemzetközi konzervatív konszenzusra van szükség

null

Békére és biztonságra van szükség ahhoz, hogy a konzervatívok világszerte az előttük álló kihívásokra összpontosíthassanak – jelentette ki Washingtonban Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója csütörtökön, az amerikai konzervatív erők legnagyobb eseménye, a CPAC kísérőrendezvényeként tartott konferencián.

A magyar jogi elemzőintézet vezetője a Republicans for National Renewal (Konzervatívok a Nemzeti Megújulásért) nevű szervezet eseményén kifejtette, hogy a világ a konfliktusok új korszakába lépett, amelyben az egész nyugati civilizáció sorsa forog kockán. A konfliktusok között említette az ukrajnai háborút, amely újabb hidegháborúval és gazdasági visszaeséssel fenyeget, valamint kihívásnak nevezte, hogy a nyugati világon belül a radikális baloldal "a társadalmak alappilléreit ássa alá". Az Alapjogokért Központ főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy háború helyett békére, töredezettség helyett összekapcsoltságra, és blokkok helyett együttműködésre van szükség, valamint a nemzetközi konzervatív konszenzus megteremtésére. Megfogalmazása szerint Magyarország büszke arra, hogy "politikai erőmű" lehet a "liberális rémálom", a nemzeti mozgalmak nemzetközi összekapcsolásának megvalósításában.

Szánthó Miklós szombaton felszólal a CPAC (Conservative Political Action Conference) zárónapján is. A csütörtökön kezdődött konferencián az amerikai konzervatívok vezető személyiségei tartanak beszédet, fejtik ki véleményüket és vitáznak az Egyesült Államok politikai életének legvitatottabb témáiról az ország fővárosában, Washingtonban. A konferencia záróbeszédét Donald Trump volt elnök tartja.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.