Pesti Srácok

Szijjártó: a kormány nemmel szavazott a földgázfelhasználás csökkentését célzó brüsszeli javaslatra

null

Magyarország és Lengyelország is nemmel szavazott az Európai Bizottság újabb veszélyes javaslatára, amely a korábbi rendelet meghosszabbításaként ismét 15 százalékos csökkentést ír majd elő a földgáz felhasználását illetően – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós energiaügyi tanács szünetében tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a további források bevonása vagy az infrastrukturális fejlesztések helyett az Európai Bizottság olyan javaslattal állt elő, amely újfent előírná a földgázfogyasztás mérséklését. Tavaly már a magyar és a lengyel tiltakozás ellenére született egy ilyen rendelet, de a mostani annál is veszélyesebb. A korábbi ugyanis egy téli időszakra vonatkozott, amikor az ipari mellett a lakossági felhasználás is bővül a fűtés miatt, így könnyebb a csökkentés, mint nyáron, alacsonyabb összfogyasztás mellett lesz.

– húzta alá, egyúttal ellátásbiztonsági problémákra figyelmeztetve.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá.

Csak a lengyelek és mi mondtunk nemet a javaslatra

Szijjártó Péter kiemelte, hogy az első döntés után Lengyelország az Európai Bírósághoz fordult, arra hivatkozva, hogy egyhangú szavazásra lett volna szükség az elfogadáshoz, és a lengyelek oldalán Magyarország is csatlakozott a perhez.

– hangsúlyozta.

Kevesebbet drágábban

Hozzátette, hogy ezen friss rendelet nyomán tovább szűkülhet a kínálat Európában, márpedig az közgazdaságtani alapelv, hogy ha egy áru mennyisége csökken az adott piacon, akkor az ára nő.

– szögezte le.

– mondta.

Idén már lehet gázhiány

A miniszter arra is kitért, hogy kifejezetten enyhe télen van túl a kontinens, és mindenki örül, hogy túl tudtuk élni az utóbbi hónapokat ellátásbiztonsági szempontból, de számos szakértő arra figyelmeztet, hogy nincs ok hurráoptimizmusra, ugyanis reális a veszélye annak, hogy idén télen gázhiány léphet fel.

– sorolta.

– közölte.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.