Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a keleti együttműködés elvágása munkahelyek millióit veszélyeztetné Európában

Szijjártó Péter: a keleti együttműködés elvágása munkahelyek millióit veszélyeztetné Európában

Még mélyebb gazdasági krízis lesz, ha ideológiai indíttatásból elvágják a kereskedelmi együttműködést az Európai Unió és Kína között, ezért továbbra is kulcsfontosságú a kölcsönösen előnyös, pragmatikus kapcsolat fenntartása – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Párizsban.

A tárcavezető a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetet (OECD) vezető Mathias Cormann-nal folytatott egyeztetését követően hangsúlyozta: alapvetően azon fog múlni, hogy Európa ki tud-e evickélni a mostani, rendkívüli kihívásokkal teli időszakból, hogy a döntéshozók ideológiai megközelítés helyett képesek lesznek-e a józan ész talaján állva cselekedni.

– szögezte le. Ezzel kapcsolatban üdvözölte, hogy az OECD és főtitkára azon kevés szervezet és vezető között van a világon, amelyek és akik "nem ideológiák foglyai", hanem "két lábbal a földön állva, racionális, reális, józan észre alapuló gazdaságpolitikát folytatnak". Rámutatott, hogy a válságból való kilábalás nagymértékben azon fog múlni, hogy sikeres lesz-e az az ideologikus megközelítés, amely a gazdasági együttműködés elvágására irányul az EU és Kína között.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Szijjártó Péter kiemelte, hogy ezt világosan mutatja Magyarország példája is, hazánk ugyanis lényeges találkozási pontja a német autóiparnak és a kínai elektromos akkumulátorgyártóknak, márpedig az EU politikai döntése nyomán 2035-től kizárólag elektromos járműveket lehet forgalmazni a kontinensen, és ehhez megfelelő mennyiségű akkumulátorra van szükség.

– jelentette ki.

– mondta. A miniszter tudatta, hogy a találkozón szó volt az infláció letöréséről is, amiben szavai szerint a brüsszeli szankciók nem segítenek. Emellett szó volt az OECD esetleges jövőbeni bővítéséről, illetve arról is, hogy hamarosan elkészül a szervezet Magyarország-jelentése.

– vélekedett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.